Hullámos kijelzőt akar? Vagy 180 fokban visszahajlót? A dél-koreaiak most bemutatott fejlesztésével szinte bármit megcsinálhat.

Nyújtható és hajlítható OLED kijelzőt mutat be a Samsung a Los Angeles-i SID show-n (fenti képünk csupán egy korábbi, CES-ről származó illusztráció). És nem csak ezzel rukkolnak elő; várhatóan egy üvegmentes 3D OLED display és egy elképesztő részletességet nyújtó, 2 250 PPI felbontású LCD is bemutatkozik majd.

Bámulatos kijelzőtechnológiák

A Samsung Display hivatalos beszámolója szerint küszöbön áll annak a 9,1 inches, nyújtható OLED kijelzőnek a bemutatója, mely igény szerint hajlítható, felhengerelhető, deformálható szinte bármilyen módon úgy, hogy az eszköz továbbra is működőképes marad. Szemben a már létező rugalmas OLED-ekkel, melyek csupán egy irányban téríthetők el a síktól, a dél-koreaiak fejlesztése minden irányban hajlékony. A Samsung szerint ezzel a viselhető elektronikában, az autóiparban és az IoT terén is felhasználhatóvá válik termékük (majd, ha sorozatgyártásba kerül).

Emellett beszámoltak egy 5 inches, üvegmentes 3D megjelenítőről is. A magas kontrasztnak és az OLED technológia kínálta kiemelkedő frissítési szintnek köszönhetően a háromdimenziós megjelenítésben még mindig hívő Samsung ezzel a 3D-képes LCD-kkel szemben sokkal jobb alternatívát kínálhat.

Végül egy közel 2 inches, 4K-s (3 840 x 2 160 pixeles) felbontású LCD-ről is említést tettek a Samsung Display emberei. Ez tulajdonképpen egy 2 250 PPI pixelsűrűségű kijelző, ami kifejezetten a virtuális valóság, a kiterjesztett valóság és a hologramos megjelenítés területeit célozza. Az elképesztő részletességgel teljesen eltüntethető a látható pixelek hatása (közelről a legtöbb folyadékkristályos kijelző képpontjai egyenként kivehetők), ami jelenleg a virtuális valóság élményének egyik nagy kerékkötője.

Ígéretek, ígéretek mindenütt

Egyelőre egyik, fent ismertetett eszköz megjelenési ideje sem ismért. A napokban bemutatni tervezett termékek léte ebben a tekintetben önmagában még nem jelent sokat, a SID ugyanis sokkal inkább elképzeléseket, ötleteket vázol fel, mintsem gyártásra érett technológiákat demózik.

Ugyanakkor a korábban már sokat pletykált Galaxy X (Project Valley) felbukkanhat a harmadik negyedévben. Ha valahol, akkor az őszi berlini IFA keretei között léphet színre a dél-koreai vállalat összehajtható okostelefonja/tablete. Több évnyi titkolózásról, iparági pletykáról rántaná le ezzel a leplet a Samsung.
 


Tavaly például már az idei Mobile World Congress-re prognosztizálta a Bloomberg a megjelenését. A vállalat két új modellel is készül, számoltunk be akkor: az egyik egy púderes dobozhoz hasonlító kialakítást kapna, ami azt jelenti, hogy a kijelző félbehajtható lenne. A másik készülék kijelzője alapból 5 colos, viszont egy közelebbről meg nem nevezett módon akár 8 colosra, tablet méretűre is kitekerhetnék a felhasználók. Szakértők szerint egy ideje már nem is a kijelző, hanem a belső alkatrészek kialakítása, illetve a megfelelő anyagok megtalálása hátráltatja a fejlesztéseket.

A Samsung és az LG már évek óta kísérletezik az ívelt, esetenként a módjával hajlítható kijelzők alkalmazásával. Az LG a G Flex készülékekkel valóban elérte, hogy a készülék egy bizonyos mértékben hajlítgatható legyen. A cégek több alkalommal prezentálták már, hogy mennyire előrehaladott állapotban vannak a hajlítható kijelzők fejlesztésében, de kézzel fogható, kereskedelmi forgalom közelébe kerülő termékekről eddig nem ejtettek szót.

Konzumer tech

Az Apple hat év alatt 11 milliárd dollárt spórolt az felhasználóinak

Ekkora az App Store-ban blokkolt csaló tranzakciót összértéke. Tavaly 2,2 milliárd dollár értékű potenciális csalást akadályoztak meg.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.