2010. november 3-ával hivatalosan is útjára indult Magyarországon a felsőoktatási és kutatási intézmények felhasználói azonosítással kapcsolatos bizalmi szövetsége, az eduID, mely az NIIF Intézet közreműködésével jött létre.
Az eduID-hoz való csatlakozás előnye, hogy egy intézmény hallgatói, oktatói és kutatói anélkül vehetik igénybe a saját- illetve partner-intézmények szolgáltatásait, hogy ahhoz újból kellene regisztrálniuk. Ezáltal növelhető a felhasználók elégedettsége, és csökkenthetők az új szolgáltatások kialakításának és fenntartásának adminisztratív költségei is.

Egyszerűen biztonságos Az eduID-n belül minden felhasználót a saját anyaintézménye azonosít, mindez nagymértékben elősegíti az intézmények közötti kollaborációt, közös e-learning rendszerek kialakítását, projektek indítását, a hallgatók és oktatók mobilitását. A kényelemhez hozzájárul továbbá, hogy egy felhasználónak egy munkamenet alatt csak egyszer kell bejelentkeznie (Single Sign-on) és csak egy jelszót kell megjegyeznie.

Az eduID az alábbi intézmények részvételével indul:
- Budapest Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem (BME)
- Debreceni Egyetem
- Dunaújvárosi Főiskola
- Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE)
- Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
- Magyar Tudományos Művek Tára
- MTA KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet
- MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet
- Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI)
- Pannon Egyetem
- Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE)
- Szent István Egyetem (SZIE)
- Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE)

Csak tessék, csak tessék A szövetséghez piaci szolgáltatók is csatlakozhatnak, akik a fenti intézmények több százezer felhasználója számára nyújthatnak szolgáltatásokat. A folyamat hasonló a napjainkban népszerű Facebook Connect szolgáltatáshoz, azonban az eduID esetén a felhasználókról biztosan tudható, hogy valamely résztvevő intézményhez tartoznak, így adataik pontosak és naprakészek. Nemzetközi tapasztalatok alapján elmondható, hogy jelentősen emelkedett azon szolgáltatások kihasználtsága, amelyek nyitottak a külső azonosítási megoldások felé, mert a felhasználók egyszerűségre, kényelemre és biztonságra vonatkozó igényeit újabb regisztráció nélkül ki tudják elégíteni.

A résztvevők az eduID szövetséghez további felsőoktatási és akadémiai intézmények csatlakozását várják, valamint bíznak abban, hogy a nyilvánvaló előnyök új szolgáltatások megjelenését teszik lehetővé.

Az eduID a HBONE+ átfogó infrastruktúra fejlesztési projekt része.  Az NIIF Intézet 2009-2011 között, az Új Magyarország Fejlesztési Terv által támogatott TIOP 1.3.2 projekt és KMOP-2008/4.2.1/A_2 projekt keretében a felsőoktatási és kutatóintézeti elektronikus információs infrastruktúra egészét átfogó fejlesztést valósít meg, uniós források bevonásával.

Nadella: minden eszközbe szeretnénk bevinni a Copilotot

A szeptember 26-án érkező frissítéssel minden Windows 11-nek része lesz a Copilot, jelentette be tegnap a Microsoft New Yorkban.
 
Hirdetés

Acronis webinárium az AI-vezérelt kibertámadások kivédéséről

Csatlakozzon 2023. szeptember 26-án az Acronis és a RelNet Technológia Kft. közös szervezésű, exkluzív webináriumához, melynek témája a mesterséges intelligencia által vezérelt kibertámadások hatásainak kezelése lesz.

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

A felhő elhozta a webalkalmazások és a mikroszolgáltatásokra épülő architektúra aranykorát – és egy új, súlyos kockázati elemmel is bővült az IT-infrastruktúra.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Kilátások az Dunától keletre – állás Gyöngyös városában

A munkalehetőségek terén az ország különböző régiói meglehetősen eltérő lehetőségeket kínálnak, mind mennyiségben, mind minőségben. Ebből a szempontból a legtöbb szó a Dunától keletre lévő területekről esik, ám természetesen itt is találhatók kedvező állás opciók.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.