A piackutató a memóriapiacon tapasztalható válság mellett az iráni konfliktus nem várt negatív hatásaival magyarázza, hogy közel 10 százalékkal kellett lefelé módosítania korábbi prognózisát.
Hirdetés
 

A világgazdasági és geopolitikai folyamatok kiszámíthatatlanságát jelzi, hogy az elismert piackutatói műhelynek számító IDC-nél alig néhány hónap elteltével kellett nagyon komolyan módosítani a 2026-ra vonatkozó korábbi előrejelzéseket. A frissen kiadott jelentés szerint ugyanis a PC-piacon idén várhatóan 11,3 százalékkal fognak bezuhanni a szállítások. Ez majdnem 10 százalékkal rosszabb adat, mint amit az IDC legutóbb, 2025 novemberében közölt. Nem járnak sokkal jobban a tabletgyártók sem, ezekből az eszközökből idén 7,6 százalékkal fogyhat kevesebb, mint egy évvel korábban.

Az már múlt év végén is világos volt, hogy a memóriacsipeket olyan mértékben szívják fel az MI kiszolgálását célzó adatközponti fejlesztések, ami egyrészt hiányt, másrészt áremelkedést okoz ennél a kritikus alkatrésznél. Azonban ennek tovagyűrűző hatása még az elemzőket is meglephette, hiszen ritkán akad példa egy nem túl régi, ráadásul rövid távra szóló előrejelzés ilyen drasztikus módosítására. Az IDC-nél most úgy kalkulálnak, hogy a probléma legalább 2027-ig velünk marad. (Mindez egyébként a másodlagos piacra kifejezetten pezsdítő hatással van.)
 

A PC-k és tabletek piacának várható alakulása az IDC szerint (millió leszállított db)

 

A másik nem feltétlenül várt negatív hatást az Irán ellen indított háború adja. Ezzel kapcsolatban az IDC hangsúlyozza, hogy "az előrejelzés közzétételekor a közel-keleti konfliktus még nem eszkalálódott a jelenlegi szintre, ami további jelentős kihívást jelent számos iparág számára, beleértve a technológiai és hardveripart is". A legnagyobb gond pedig az, hogy egyelőre senki nem tudja megmondani, hogy mikor és milyen ütemben állhat vissza a világgazdaság normálisnak titulálható működése. 

Ami a PC-piacot illeti, ott maximum annyival vigasztalódhatnak a gyártók, hogy az átlagos eladási ár annyival megugrik, hogy összességében a forgalom értéke még nőhet is idén. Az IDC 274 milliárd dolláros jóslata 1,6 százalékos bővülésnek felelne meg. Ez az emelkedett árszint ráadásul várhatóan a memóriamodulok 2028-ra datált olcsósodásával sem fog érzékelhetően visszaesni, azaz a vásárlók kénytelenek lesznek hozzászokni ehhez az új, drágább valósághoz.

Mobilitás

Peking rácsapott Mark Zuckerberg mancsára

A Meta múlt év végén jelentette be, hogy felvásárolja a Manus kínai startupot. Az ígéretes képességű MI-fejlesztő akvizíciójára azonban egy most zárult hatósági vizsgálat miatt nem kerülhet sor.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.