Természetesen az okos otthoni eszközökről van szó, amelyekkel kapcsolatban itt a legújabb fogyasztói felmérés.

Éppen tegnap számolhattunk be az Amazon tucatnyi újdonságáról, amelyekkel a vállalat még mélyebbre nyomulna az okos otthonokba. Az Echo digitális asszisztens új kiadásai mellett az Amazon is kijött egy saját márkás "okos csatlakozóval", ezen kívül olyan termékekkel próbálkozik, mint az első ránézésre minimum furcsa okos mikrohullámú sütők és faliórák. Most pedig a YouGov nyári felmérésébe futottunk bele, amelyben az online piackutató a felhasználók aggályait térképezte fel az okos otthoni eszközökkel szemben.

A kutatásból kiderül, hogy az amerikai fogyasztók nagy többsége, összesen 62 százaléka már nagyjából tudja, hogy milyen termékekről van szó, ezzel szemben a 34 év alattiak 52 százaléka, a 35 év fölöttiek 67 százaléka azt is elismeri, hogy az ismeretei meglehetősen hiányosak ezen a területen. Ha figyelembe vesszük, hogy ötből négy észak-amerikai felnőtt már rendelkezik saját okostelefonnal, akkor nyilvánvaló, hogy az ismerethiány a fenti újdonságokra, vagyis az okos hűtőszekrényektől a netre csatlakozó termosztátokig terjedő skálára vonatkozik.

A bizalmatlanok közül is sokan tervezgetnek

A felhasználók ezzel párhuzamosan a legkülönfélébb fenntartásokkal figyelik az online kapcsolattal rendelkező otthoni eszközöket, legyen szó a beállítások nehézségeiről vagy a jelszavak számontartásáról. A leggyakoribb aggály a termékek túlárazottsága, a válaszadók 36 százaléka tartja a kelleténél drágábbnak a felokosított használati tárgyakat. Ez egyébként az Amazon mostani bejelentései kapcsán is visszaköszön: a társaság Smart Plug csatlakozója például arányaiban kétszer drágább a piacon kapható hasonló eszközöknél, miközben a kompatibilitása is csak a saját szolgáltatásokraterjed ki.
 

forrás: today.yougov.com


A biztonságukat mejdnem ugyanennyien féltik: a felmérés résztvevőinek 34 százaléka attól tart, hogy a neten kommunikáló készülékeket fel fogják törni. Ezt összefüggésbe helyezi, hogy az elmúlt két év alatt valóban negyvenszeresére nőtt az IoT malware-ek száma: ahogy arról a múlt héten írtunk, a Kaspersky Lab az idén már vagy három tucat támadó mosógépet is talált.

A felhasználók 33 százaléka adatbiztonsági problémákat lát, 30 százalékuk pedig ettól tart, hogy minden lerohad majd az otthonában, ha valamiért akadozik vagy megszűnik az internetszolgáltatás. Ettől függetlenül a márkák és a technológiák ismertsége folyamatosan növekszik: erre példa, hogy a Google Nest brandjéről tavaly januárban a fogyasztók 20 százaléka, idén nyáron pedig már 28 százaléka hallott.

Ugyancsak látványosak a vásárlók jövőbeni tervei: már a Statista 2017-es Smart Home Survey felméréséből is az derült ki, hogy az emberek nagyjából fele akart az elkövetkező 12 hónapban egy szórakozással, biztonsággal, világításvezérléssel vagy hűtés-fűtéssel és energiagazdálkodással kapcsolatos okos otthoni eszközt, miközben az első kategória kivételével alig harmaduk birtokolt már akkor is hasonló cikkeket. Ezek az arányok elmaradnak az elektronikai cikkek más csoportjaitól, de a fenti statisztika, vagyis az ismeretek és a félelmek tükrében már egyáltalán nem alacsonyak.

Konzumer tech

A PwC radikális MI-stratégiája: vagy megszoksz, vagy megszöksz

A tanácsadó amerikai vezérigazgatója egy Financial Times-interjúban üzent a kollégáinak.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.