Akár 11 százalékkal hosszabb akkumulátoridőt is biztosíthat az operációs rendszer az éppen nem használt energiazabáló szoftverek megfékezésével.

Csak azért, mert már általánosan elérhetővé vált a Windows 10 Creators Update, még nem pihennek a Microsoft fejlesztői. Folyamatosan új funkciókon dolgoznak, melyeket elsőként a Windows Insider Programban részt vevők próbálhatnak ki. Végül a bevált fejlesztések a még szintén idén megjelentetni tervezett, következő nagy update-ben, a Redstone 3-ban manifesztálódnak majd az átlag Windows 10 felhasználók számára.

Energiahatékonyság, ami nem megy a multitasking rovására

Ezen újítások egyik legérdekesebbike az, amit a Microsoft a mobil gépek akkumulátoros üzemidejének kibővítése érdekében végzett. A 16176 buildben felbukkanó új technológia automatikusan szabályozza a háttérben futó alkalmazások erőforrásigényét, amivel képes csökkenteni az energiafogyasztást. Nem is elhanyagolható módon: a korábbi kísérletek szerint akár 11 százalékos üzemidő-növekedés is elérhető a technika használatával. Habár a 11 százalék nem tűnik soknak, de egy egyetlen töltéssel 8 órán keresztül üzemelő laptop esetében ez már majdnem 50 perc extra működési időt jelent.

A Microsoft blogja ki is fejti, mit ért a Power Throttling funkció alatt. Eszerint a legtöbb Windows felhasználó számos alkalmazást futtat egyszerre, melyek zöme a háttérben várakozik arra, hogy éppen vele foglalkozzanak. Eközben azonban pazarló módon bánik a számára kiosztott erőforrásokkal, amivel indokolatlanul leszívja az akkumulátor töltését. A Microsoft ennek optimalizálásával anélkül volt képes energiahatékonyabbá tenni ezt a környezetet, hogy közben a felhasználók elvesztenék az operációs rendszer kínálta multitask lehetőségeket.

A funkció használatával a Windows a processzort a legenergiahatékonyabb működési állapotába helyezi a háttérben zajló munka elvégzésére. Vagyis a feladat végre lesz hajtva, de a lehető legkisebb energiaráfordítással.

A kivételkezelés már megoldott, a végleges elnevezés még nem ismert

Attól egyelőre tartózkodik a szoftverfejlesztő gigász, hogy pontos számot közöljön az átlagos üzemidőnövekedést illetően. Mindössze annyit osztott meg blogjában, hogy a funkció révén sokan érezhető üzemidő-növekedést tapasztalhatnak meg.

Szerencsére ezúttal előre gondolkodtak a Microsoft mérnökei, így nem utólag kell belepatkolni a felhasználói frusztrációt minimalizáló lehetőségeket. Azaz a Power Throttlingot már most ellátták a funkció felülírásának képességével, miszerint beállítható, mely alkalmazásokat kezeljen kivételként a rendszer, mely programokra ne vonatkozzon a háttérben zajló energiafogyasztás-szabályozás.

A Power Throttling egyébként jelenleg csupán az Intel Core processzorainak hatodik generációján működik, de a vállalat ígéri, hogy ki fogja terjeszteni más CPU-kra is a lehetőséget a jövőben. Azt azonban nem tudni, hogy ez csupán az Intel lapkáinak újabb változataira vonatkozik, vagy az AMD Ryzen chipekre is.

Maga az elnevezés is ideiglenes, várhatóan a marketingcsapat ötletelése után valamilyen hangzatosabb nevet kap majd a funkció.

Konzumer tech

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.