Évek óta mit sem csökkent a mesterséges intelligencia hájpfaktora. De közben egyre nagyobb körülötte a fogalmi káosz. Popovics László (OTP Bank) rendet vág az MI-erdőben.

Ismét rendkívüli kiadással jelentkezik a Bitport CIO Klubjának hangos kiadása, a CIO Podcast. A téma a mesterséges intelligencia, melyről Popovics László, az OTP Bank Elosztott Rendszerek Igazgatóságának vezetője, a terület ismert és elismert kutatója tartott előadást a CIO Hungary 2021-en.

Popovics miután előadásában elhelyezi az emberiség mesterséges intelligenciáról való gondolkodást a technológiatörténetben, röviden felvázolja az MI történetét a szabályalapú rendszerektől a jövőig, azaz az öntudatos rendszerekig. Ennek során bemutatja azt is, hogy a jelenleg alkalmazott legfejlettebb MI algoritmusok (pl. a GPT-3 vagy a Wu-Dao 2.0) miben kellene különbözzenek a hagyományos algoritmusoktól, mire alkalmasak, mire nem.

Popovics arra is hoz példákat, hogy milyen gyakorlati alkalmazási lehetőségei vannak az MI-nek a jelenlegi fejlettségi szintjén. A jövővel kapcsolatban pedig nemcsak a lehetséges technológiai, hanem társadalmi következményekre is kitér, megtöltve tartalommal azt a kijelentést, hogy a mesterséges intelligencia térnyerésével járó strukturális változások rendszerszintű választ igényelnek, hiszen mindez komoly gazdasági és társadalmi változást indukál.

A podcastfelvétel 2021. szeptember 2-án készült Egerben, a CIO Hungaryn. Töltse le a podcasthoz az előadás prezentációját (PDF) is!
 


A felvétel meghallgatható a fenti lejátszóval itt, de podcastjainkat követheti többek között a Spotify-on, az Apple, valamint a Google podcastplatformján is, ahol feliratkozhat a Bitport csatornájára.

Cloud & big data

Muskhoz hű körítéssel jelentkezett be a tőzsdefelügyelethez a SpaceX

A várhatóan még idén parkettre lépő űrkutatási, távközlési és MI-fejlesztői vállalatpolip szerint potenciálisan a világ minden üzletét, sőt még egy kicsit többet is képesek lehetnek majd megszerezni az általuk alakított új érában.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.