Nem volt egymásnak feszülés, inkább egyetértés: a koronavírus IT-biztonsági kihívásaiban csak most jön a java. Krasznay Csaba (NKE) és Ragó István (Bankszövetség) szakért a Bitport podcastjában.

Részben a járványhelyzet adta a végső lökést egy régi ötletünknek: új csatornákon is elérhetővé tesszük a Bitportot. A heti-kétheti rendszerességgel jelentkező hangos kiadásunkban aktuális témákat veséznek ki szakértő vendégeink. Első podcastunk témája az informatikai képzés volt, aminek a bootcampek egy friss kezdeményezése adta az apropóját. A második adás témájául az szolgált, ami most mindenkit a leginkább foglalkoztat: a koronavírus. Ezen belül is arra voltunk kíváncsiak, hogyan hatott a járványhelyzet, a bezárkózás, a távmunkába kényszerülés az IT-biztonságra.

A témához két szakértőt hívtunk meg: Krasznay Csabát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensét, az egyetem keretein belül működő Kiberbiztonsági Kutatóintézet vezetőjét, és Ragó Istvánt, a Bankszövetség Kiberbiztonsági Munkacsoportjának vezetőjét.
 

Ragó István (b) és Krasznay Csaba (j) a műsorvezetővel


Míg Krasznay Csaba a szektorfüggetlen, általános tapasztalatokról, Ragó István elsősorban a pénzügyi szektor történéseiről beszélt. A beszélgetés mintegy 45 perce nagyjából azonos terjedelemben három téma között oszlik meg: a járvány IT-biztonsági hatása, a home office-ra való gyors átállás kockázatai, az eszközök megbízhatósága; valamint a közeljövő várható trendjei. Elhangzottak meglepő információk, a sokat csepült Zoom pedig kapott némi személyes kiállást egyik beszélgetőtársunktól.


A felvétel meghallgatható a fenti lejtászóval itt, de elérhető a Spotify és az iTunes, valamint a Google Podcast platformján is.

Biztonság

OpenAI-incidens: olcsó reklám vagy valós veszély?

A szakértő szerint tekintsük inkább egy nagyon fontos figyelmeztetésnek.
 
Hirdetés

Öt kérdés, amelyet érdemes feltenni felhőplatform-választás előtt

Egy felhőplatform értékét nemcsak a szolgáltatásai határozzák meg, hanem az is, hogy egy kritikus helyzetben mennyire képes támogatni a vállalat működését.

Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.