
Az informatikai vezetők vállalatoknál betöltött szerepe mindig is nagyon képlékeny volt. Szerencsére létezik a Gartner, amely mindig képes találó modelleket alkotni az újabb szerepek leírására.
A szerepváltozásban egy trend szépen kirajzolódik: a CIO-k informatikai kompetenciáinak a háttérbe szorulása. A kutatócég legutóbbi EMEA-régiós (Európa, Közel-Kelet, Afrika) CIO-felmérésének az adatai jelzik: ez a trend ma is tart. Már nem a technológia áll tevékenységük középpontjában. A felmérésben részt vevő több mint 900 informatikai vezető közül a legtöbben (46 százalék) például úgy határozták meg a vállalatnál betöltött szerepeküket, hogy legfőbb feladatuk más C szintű vezetőkkel szorosan együttműködni abban, hogy az IT és az üzleti területek munkatársai közösen valósítsák meg a vállalat digitális stratégiáját.
A Gartner szerint ez az üzleti és az informatikai vezetők kapcsolatának új, magasabb szintje. Már az a cél, hogy a digitális képességek minden területe (tervezés, irányítás, megvalósítás) közvetlenül "az értékteremtés helyéhez legközelebbi csapatokhoz" kerüljön. Az elemző cég megfogalmazásában: a CIO-k mintegy a technológia franchise-tulajdonosaiként jelennek meg a szervezetben, az egyedi operatív folyamat pedig ott zajlik, ahol az üzlet is.
Ez értelemszerűen demokratizálja az üzletet támogató digitális eszközök szállítását olyan eszközök révén, mint például a low-code platformok. Ezek a platformok egyre népszerűbbek, a régióban a CIO-k 66 százaléka tervezi bevezetésüket a következő két évben. Közel háromnegyedük (72 százalék) egyébként hasonló változásokat vár a generatív MI-től is.
Hogyan működik a franchise-modell?
A demokratizálásnak keretet adó modell csak részben új. Alapja az a régóta hangoztatott elv, hogy csak IT és az üzlet szoros integrációjával építhető fel a digitális vállalat, amely üzleti téren is biztosítja az agilitást és a folyamatos innovációt. A franchise-modellben a digitális kezdeményezésekről a C szintű vezetők közösen döntenek, közös valósítják meg és irányítják azokat. Ezek lesznek a franchise keretei.
Az operatív végrehajtás viszont lekerül az egyes üzleti egységekhez, ahol nemcsak használják az informatikát, hanem pl. egy low-code platform segítségével aktívan alakítják is, azaz bekapcsolódnak a szállításba. Innentől pedig még inkább megszűnik (szétválaszthatatlanná válik) az, hogy mi az IT és mi az üzleti terület.
A Gartner persze óvakodik attól, hogy bármiféle pontosabb modellt rajzoljon fel a franchise-alapú digitális szállításra. Ehelyett azt mondja, hogy a konkrét megvalósítás számtalan tényezőtől függ (vállalati kultúra, vezérigazgatói szerepvállalás, a CIO-k és más CxO-k viszonya stb.). De kezdeményező helyzetben a CIO van, hiszen ő van annak a tudásnak a birtokában, amely alapján kereteket ajánlhat a megvalósításhoz a majdani "franchise-társtulajdonosnak".
De ha sikerül átvinni a szervezeten a modellt, azzal mindenki nyer, állítja a Gartner: azok a CxO-k, akik elfogadják a franchise-modellt, kétszer nagyobb valószínűséggel teljesítik (túl) a digitális beruházásokkal kapcsolatos elvárásokat, mint azok, akik nem alkalmazzák.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?