A probléma globális: hiába nő a vállalat informatikai költségvetése, nem lesz nagyobb az informatikai vezető mozgástere.

Ahogy idén, várhatóan jövőre is nő a globális IT-költés, amiből a vállalatok vastagon kiveszik a részüket. Informatikai vezetőik ennek ellenére továbbra is zsebkendőnyi területen táncolnak. Egyik oldalról az infláció, másik oldalról a transzformációs projektek sokasága és kényszere szorongatja őket, állítja a Flexera egy globális felmérése. A 2023 Tech Spend Pulse című tanulmányhoz több mint 500 nagyvállalati döntéshozót kérdeztek meg világszerte.

A mintában szereplő vállalatok átlagosan éves forgalmuk 12 százalékát költik IT-ra, ami jelentős növekedés a 2022-ben mérthez képest (8 százalék). A válaszadók mintegy 60 százaléka jövőre is növekedésre számít (tavaly több mint 70 százalékuk várta ezt).

Bizonytalanság kivédése informatikával

A válaszokból az rajzolódott ki, hogy 2023-ban paradox módon épp a bizonytalan gazdasági körülmények miatt nőttek látványosan a büdzsék. A megkérdezettek közel háromnegyede mondta, hogy vállalata azzal próbálta növelni immunitását a kiszámíthatatlan külső hatásokkal szemben, hogy több pénzt költött olyan informatikai megoldásokra, melyektől működése hatékonyságának, rugalmasságának javulását remélte. Mindössze 18 százalékuk választotta a spórolást – az informatikán is.

De a fejlesztésre szavazók többségének a számításai is csak részben jöttek be. A növekmény egy részét ugyanis felemésztette az infláció: a megkérdezettek 91 százaléka mondta, hogy nagy kihívás számukra a szoftverek, hardverek és IT-szolgáltatások drágulása. Ezért továbbra is nagy a nyomás az infromatikai vezetőkön, hogy optimalizálják az IT költségeit. Racionalizálásra egyébként lenne lehetőség – már ha általánosságban igaz a Flexerának az a megállapítása, hogy az asztali és adatközponti szoftverekre fordított kiadások mintegy negyede, a SaaS, IaaS és PaaS jellegű szolgáltatásokra költött pénz ötöde úgy folyik el, hogy nem mutatható ki megtérülés.

A megkérdezettek jelentős többsége (87 százalék) számára ezért is nagy kihívás, hogy olyan beruházásokra költsenek, aminek biztos a pozitív kimenete. Eszközük azonban nincs, hogy visszamérhessék: optimálisan használták-e fel a növekvő IT-büdzsét. A költések fókuszában két éve legfeljebb hangsúlyeltolódások vannak: kiberbiztonság (76 százalék), működés digitális átalakítása (74 százalék). Feltűnő, hogy míg 2022-ben a megkérdezettek 65 százaléka, idén viszont már 75 százalék jelölte meg a felhőre áttérést fókuszként.

Ami pedig a takarékoskodást illeti, a vállalatok 53 százalékánál volt kiemelt feladat az IT működésének optimalizálása és a költségek lefaragása (tavaly csak a megkérdezettek 39 százaléka jelölte meg ezt).

Ha informatika, akkor szoftver...

Tanulságos, hogy mire mennyit költenek a vállalatok. Az IT-re fordított pénz 60 százalékát a szoftverek viszik el. Minden erre költött 100 dollárból 37 megy SaaS-konstrukciókra, és 23 hagyományos licencekre (a felhő súlya egyébként minden térületen növekszik). Hasonló az arány az üzemeltetés és a fejlesztés-innováció között. A vállalatok IT-büdzséjének átlagosan a kétharmadát viszi el az üzemeltetés, és csak a maradék egyharmad fordítható az előrelépésre.

Ami a költési döntéseket illeti, a kiadások 74 százalékáról az informatikai részleg központilag dönt, a fennmaradó 26 százalékról pedig önállóan az egyes üzleti területek.

Piaci hírek

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.