Peking rácsapott Mark Zuckerberg mancsára
A Meta múlt év végén jelentette be, hogy felvásárolja a Manus kínai startupot. Az ígéretes képességű MI-fejlesztő akvizíciójára azonban egy most zárult hatósági vizsgálat miatt nem kerülhet sor.
Rengeteg dolgozójától köszön el a Meta
Egy csütörtökön körbeküldött vállalati levél szerint a Facebook anyavállalatánál nagyjából 8000 kollégának mondanak fel, további 6000 jelenleg nyitott pozíciót pedig nem is terveznek már betölteni.
Saját dolgozói megfigyelésével tanítaná a Meta az MI-ügynököket
A leütések, az egérmozgás vagy a képernyőképek rögzítését olyan készségek fejlesztéséhez használnák fel, ahol nehéz lemásolni az ember-gép interakciót, bár az akadékoskodó jogászok szerint az ilyen típusú munkáltatói felügyelet mindenképpen elbillenti a hatalmi egyensúlyt a munkáltató javára.
Bemutatta első új mesterségesintelligencia-modelljét a Meta szupercsapata
Bár a Microsoft tudna róla mesélni, hogy mi lett a vége a Copilot erőltetett nyomulásának, nemsokára a Meta Muse Spark nevű MI-modellje is ott fog duruzsolni a vállalat minden jelentős online szolgáltatása mögött.
Szemüvegesek is könnyen felkaphatják a Meta új AR-eszközeit
Az informatikai óriás két új, sok szempontból személyre szabható modellel hízlalja a Ray-Ban divatmárkával közösen vitt okosszemüveges termékvonalat.
Már tesztelik a fizetős Instagramot
A Meta tulajdonában lévő közösségi oldalon a tervek szerint havi 1-2 dollárért lehet majd prémium funkciókat kapni.
Az MI-vállalatoknak is forró pite a Meta bírósági vesszőfutása
Nagyjából azt az érvelést tesztelték a napokban hozott elmarasztaló ítéletek a közösségi média szándékos vagy gondatlan károkozásáról, ami a mesterséges intelligenciával kapcsolatos perekben is megjelenik.
375 millió dollárja bánja a Metának, hogy nem vigyázott a gyerekekre
A közösségi óriás az összegszerűleg súlyos büntetést gyermekbiztonsági mulasztások miatt kapta egy Egyesült Államokban zajló perben.
A Meta már hivatalosan sem azokat a robotokat keresi
A társaság legutóbbi bejelentéseivel lényegében kivégezte a VR-es metaverzumot, ami után saját magát is elnevezte, bár hivatalosan csak a visszajelzések alapján módosította üzleti stratégiáját.
Komoly galibát okozott a Meta önállóan cselekvő MI-ügynöke
A félresikerült automata kommunikáció miatt olyan adatok váltak elérhetővé a cég egyes munkatársainak, amelyekhez egyébként semmi közük nem volt.

 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.