Közben a vállalat részvényárfolyama látványosan bezuhant Elon Musk újabb érdekes Twitter-üzenetei miatt.

A brit The Telegraph hétvégi beszámolója alapján a Tesla kérelmet nyújtott be a brit hatóságokhoz, hogy villamosenergia-szolgáltatói tevékenységbe kezdhessen az Egyesült Királyság területén. Az energiaügyi szabályozó engedélyével a vállalat saját akkumulátor-rendszerei mellett az Autobidder automatizált, valós idejű energiakereskedelmi rendszert vezetné be az európai piacra, bár a lap által hivatkozott iparági források szerint maga a kérelem nem tartalmaz semmilyen konkrét utalást ezzel kapcsolatban.

Az Autobidder az USA-n kívül már Dél-Ausztráliában is működik, ahol három évvel ezelőtt állították üzembe a Tesla első Powerpack telepeit. Ezzel a társaság Hornsdale-i létesítményéből nem csak a világ legnagyobb, közműhálózatot támogató lítiumionos telepe lett, de az állítólag már a legelső évben 40 millió dolláros költségcsökkenést eredményezett. A hatalmas szélerőmű-telep mellett felhúzott energiatároló a csúcsidőszakban való túltermelését hivatott elnyelni.

A brit lapok ezzel kapcsolatban megjegyzik, hogy az Autobidder az energiaárak leszorítását ígéri a folyamatos licitáláson keresztül, ami nyilván nem jó hír a házon belül Big Six néven emlegetett nagy energiaszolgáltatóknak (British Gas, EDF Energy, E. ON, Npower, Scottish Power, SSE). A Tesla ausztrál egysége egyéként már 30 ezer háztartás kiszolgálására elegendő kapacitással rendelkezik, a vállalat pedig tavaly ősszel mutatta be kifejezetten közműszerű felhasználásra tervezett akkumulátor-rendszerét.

Musk most is elvitte a műsort

A szakértők ma már nagyjából megegyeznek benne, hogy az ilyen lépékű lítiumionos telepek belátható időn belül megkerülhetetlenné válnak a fosszilis erőművek kivezetésével. Hogy a Tesla részvényárfolyama a hír hatására mégsem indult el felfelé, arról a társaság alapító vezérigazgatója, Elon Musk gondoskodott egy szokásos Twitter-üzenettel. A pénteki bejegyzésben Musk azt közölte, hogy véleménye szerint a Tesla árfolyama túl magas.

 

 

Ezzel ma már nem lesz problémája, mivel a cég papírjai azon nyomban elindultak lefelé. Miután az amerikai autógyártó a várakozásokat felülmúló negyedéves eredményeket tett közzé a múlt héten, Tesla részvényei csütörtökön már a 860 dollárt is elhagyták, pillanatnyilag azonban alig 700 dollár fölött járnak, köszönhetően az átgondolt twitteres kommunikációnak. A hírek szerint a befektetőkben az is komolyan felmerült, hogy Musk fiókját illetéktelenek használják, mivel az elmúlt napokban több érdekes megnyilvánulása is volt: vagy azt jelentette be, hogy meg fog szabadulni majdnem minden fizikai tulajdonától, vagy szabadságot követelt az embereknek, vagy az öntudat kialvó fénye miatt aggódott.

A dolog azért is érdekes, mert a Tesla vezetője korábban már ráfázott a hasonló üzengetéssel. Két évvel ezelőtt arról írt a Twitteren, hogy részvényenkánt 420 dollárért kivonná a Teslát a tőzsdei kereskedelemből, amit a vállalat akkori, 340 dollár körüli árfolyamához kell viszonyítani – nem csoda, hogy a papírok értéke rögtön 380 dollár magasságába emelkedett. Utóbb kiderült, hogy ez nem volt több egy tweetnél, és miután azt sem tudta bizonyítani, hogy állításának megfelelően biztosította volna egy ilyen üzlet fedezetét, az amerikai felügyelet 20 millió dolláros büntetés mellett a Tesla elnöki székéből is kitiltotta.

Piaci hírek

Így néz ki a tízszarvúak új toplistája

A május végi adatok alapján már 24 olyan startup működik világszerte, amelynek értékelése a 10 milliárd dollárt is meghaladja, közöttük mindössze egyetlen európai vállalkozással.
 
Hirdetés

Ingyenesen tesztelhető a MasterCloud, a felhőszolgáltatások új generációja

A Servergarden új terméke az ország legnagyobb teljesítménysűrűségű, ultramodern adatközpontjában szolgálja ki a stabil, jövőálló megoldásokat kereső vállalkozásokat.

A tavaly elfogadott új Wi-Fi szabványtól az ipar is sokat vár. Terjedésének csak jót tesz a közben berobbant 5G.

a melléklet támogatója a TP-Link Magyarország

Hirdetés

Sikeresen befejeződött a magyarországi GSM-R hálózat kiépítésének I. fázisa

A két geo-redundáns GSM-R központhoz kapcsolódó több mint 150 kültéri és 30 beltéri bázisállomás mintegy 1000 km hosszú vasútvonalat fed le.

Nem általában a távmunkáé, hanem a mostani tipikus távmunka-helyzeteké. A szervezetek arra nem voltak felkészülve, hogy mindenki otthonról dolgozik.

Alapjaiban kell megújítani a biztonságról kialakított felfogásunkat

Mi köze az IBM licencszerződések apró betűs kitételeinek ahhoz, hogy a Microsoft Windows Server 2008 életciklusának végéhez ér? Rogányi Dániel (IPR-Insights) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2020 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.