Átadták az Év Informatikai Vezetője díjat. A szakmai elismerést elnyerő Lendvay László öt éve irányítja a Libri Bookline informatikáját.

A hagyományokhoz híven idén is a Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) éves konferenciáján, az INFOhajón adták át az Év Informatikai Vezetője díjat, valamint a 35 év alatti informatikai vezetők számára 2016-ban alapított Braun Péter-díjat.

Augusztus elején immár tizennyolcadik alkalommal ült össze VISZ által felkért zsűri, hogy a beadott pályamunkák, valamint a jelöltek meghallgatása alapján kiválassza a díjra érdemes jelöltet. Idén már nem csak CIO-k pályázhattak a díjra. A pályázati kiírás is hangsúlyozottan informatikai vezetőknek szólt. Strausz György, a szervezet tavasszal megválasztott elnöke, elmondta, a díj átnevezésében nem a magyarítás motiválta a szervezetet. Reagálva a vállalati informatika komplexebbé válására kiterjesztették a pályázók körét lényegében minden olyan vezetőre, aki vállalata belső informatikájának valamely átfogóbb területét irányítja.

Tehát a hagyományos CIO pozícióban dolgozók mellett pályázhattak például technológiai fejlesztésért felelős vezetők (CTO), innovációs vezetők (CINO), digitalizációért felelős vezetők (CDO), a vállalati adatvagyon hasznosításáért felelős vezetők (CDO), fejlesztési vezetők (CRO), de akár olyan operatív vezetők (COO) is, akik egyben az informatika irányításáért felelnek. A díjra cégek, szakmai szervezetek, illetve a zsűri tagjai egyaránt jelölhetnek szakembereket.

Pályázat célja azonban továbbra is az, hogy felhívja a figyelmet az informatikai területekért felelős vezetők tevékenységének fontosságára, valamint díjjal ismerje el az évek során kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakember munkáját.

A zsűri két körben választja ki a díjazottat. Először egyéni javaslatok alapján kialakította a díjra esélyes informatikai vezetők egy szűkített körét, és őket felkérte rövid pályázati munka írására. Majd a pályamunkák értékelése után a jelölteknek személyes meghallgatáson kellett számot adniuk munkájukról.

Arccal a blockchain felé

Lendvay László

A hazai szakmai szervezetek és a szaksajtó képviselőiből felkért zsűri javaslatára idén a VISZ elnöksége Lendvay Lászlónak, a Libri Bookline informatikai vezetőjének ítélte a díjat. Lendvay László 2014-ben, a Libri és a Shopline egyesülése után csatlakozott a céghez, ahol első jelentős feladata az egyesített informatikai szolgáltatások stabilizálása volt, ami nagyban hozzájárult a vállalat üzleti sikereihez is. Munkája színvonalát jól jelzi, hogy vezetése alatt a belső elégedettségi felmérések ugrásszerű javulást mutattak, és látványosan nőtt a kritikus rendszerek rendelkezésre állási mutatója is. Vezetői képességeit pedig az jellemzi legjobban, hogy sikerült radikálisan csökkentenie az IT-szervezetben a fluktuációt.

A személyes meghallgatáson Lendvay jövőbeni terveiről is beszélt. Ezek közül a két legjelentősebb a big data elemzések bevezetése, melyre már tavaly kidolgoztak egy stratégiát. A terv szerint a kereskedelmi tevékenység során keletkezett hatalmas információtömeget hasznosítanák az értékesítés, a marketing és vezetői döntések támogatására.

A másik fontos távlati terv a blockchain alkalmazása a logisztikai folyamatokban. Mint azt Lendvay László elmondta, a Libri Bookline már jelenleg is alkalmaz osztott nyilvántartásokat például kiadói termékinformációs, marketing inventory allokációs és elszámolási céllal. A blockchain alkalmazásától elsősorban azt várják, hogy a teljes ellátási láncban hatékonyabban lehessen megosztani az üzleti eredményességet befolyásoló információkat a jelenleginél alacsonyabb költségekkel.

Popovics László

A zsűri javaslatára a VISZ elnöksége különdíjjal ismerte el Popovics Lászlónak, az OTP innovációs részlege és az elosztott rendszerek fejlesztéséért felelős csoportja igazgatójának munkáját. A zsűri értékelése szerint Popovics László egy hagyományosan konzervatív környezetben hozott létre olyan innovatív IT-szervezetet, amely folyamatosan kutatja a legfrissebb technológiák – például a blockchain vagy a mesterséges intelligencia – üzleti alkalmazásának lehetőségeit.

Sikeres startupperé a Braun Péter-díja

A 35 év alatti informatikai vezetőknek járó díjat a VISZ elnöksége Kovács Dávidnak, a Supercharge nevű, a nemzetközi piacon is sikeres startup technológiai vezetőjének ítélte oda a szűri javaslata alapján.

Kovács Dávid

Kovács Dávid még egyetemi évei alatt, 2010-ben alapította négy barátjával a vállalkozást, amely ma már több európai országban és az USA-ban is jelen van megoldásaival. A Supercharge az első magyar cég, amely felkerült a Financial Timesnak arra a listájára tavaly, amelyen az ezer leggyorsabban növekvő európai vállalkozást rangsorolják. Emellett a Deloitte Technology Fast 50 listáján is szerepeltek.

A mobil és webes alkalmazások készítésével foglalkozó cég tevékenysége az egész termékciklust lefedi a tervezéstől a fejlesztésig. Ebben Kovács Dávidnak különösen fontos szerepe van, hiszen technológiai vezetőként közel száz fejlesztő és egyéb digitális szakember munkáját koordinálja. A zsűri elsősorban az innovációs tevékenységét emelte ki értékelésében. Kovács az elmúlt két évben többek között különböző IoT megoldások, energiatárolásra és akkumulátor-farmok vezérlésére alkalmas hardverek, valamint mesterséges intelligenciára épülő alapú megoldások fejlesztését és bevezetését irányította.

Közösség & HR

Természetes regenerációt hozott az agy-gép interfész

Egy svájci kutatóközpontban szó szerint és átvitt értelemben is hatalmas lépést tett egy csigolyasérülés miatt lebénult páciens.
 
Hirdetés

Felhőköltségek optimalizálása a EURO ONE Számítástechnikai Zrt.-vel

Hogyan lehet költségoldalon megteremteni az egyensúlyt a különböző felhős konstrukciók között?

Az on-premise, cloud és hibrid rendszerek között egyértelmű győztest hirdetni nem lehet, de érdemes végig venni azokat a szempontokat, amik meghatározzák, milyen kiadásokkal kell számolni.

a melléklet támogatója az Euro One

Létezik egy ortodox irányzat, mely szerint a jelszavak legyenek minél hosszabbak és összetettebbek, valamint cseréljük azokat minél gyakrabban. Valóban ettől lesznek a rendszereink biztonságosabbak? Pfeiffer Szilárd (Balasys) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.