
Immár 28. alkalommal keresi a hazai infokommunikációs piac legkiválóbb menedzserét az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége. Az elismérést 2001 óta a szövetség elhunyt egykori elnöke, Gyurós Tibor emlékének adózva Gyurós Tibor-díj néven adják át.
Ahogy a korábbi években, így idén is olyan, digitalizáció területén tevékenykedő szakembert keresnek, aki éves munkája során kiemelten hozzájárult vállalata sikerességéhez, és tevékenységével elősegítette a hazai infokommunikációs iparág és a digitális gazdaság fejlődését.
A több mint két és fél évtizedes múltra visszatekintő elismerésre 2026. augusztus 10-én éjfélig bárki jelölhet olyan vezető beosztású szakembert, aki véleménye szerint vállalkozóként, cégalapítóként vagy menedzserként az elmúlt évben jelentős eredményt ért el, meghatározó szerepet játszva a hazai infokommunikációs szektor fejlődésében és a digitalizáció előmozdításában – olvasható az IVSZ témában kiadott sajtóközleményében.
A jelöléseket az IVSZ honlapján keresztül lehet benyújtani, a pályázatok beküldésére pedig szeptember 8-ig van lehetőség. A beérkező pályázatokat az IVSZ elnöksége értékeli, és választja ki a 2026-os győztest. Az év infokommunikációs vezetőjének járó díjat 2026. szeptember 17-én, a Menta ’26 konferencián, ünnepélyes keretek között fogják.
Tavaly az év vezetőjének a zsűri Egerszegi Krisztiánt, a MiniCRM igazgatósági tagját, a magyar fejlesztésű, felhőalapú ügyfélkapcsolat-kezelő rendszert fejlesztő cég korábbi tulajdonosát választotta. 2024-ben Kő Róbertet, a fintech megoldásaival nemzetközi piacokon is sikeres magyar vállalat, a Dorsum Zrt. alapítóját és igazgatósági elnökét díjazták.
Az elmúlt években többek között Patay Szabolcs (Commsignia), Csorba Gyula (Dorsum Zrt.), Birmacher Barnabás (Bitrise), Csillag Péter (Starschema), valamint Kádár Tamás (SEON) munkáját ismerték el a Gyurós Tibor-díjjal.
(Kép: IVSZ)
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?