Az adat a HP legutóbbi negyedéves jelentése kapcsán került elő, de a menedzsment jelezte, hogy ez az arány még nőhet is az év további részében.
Hirdetés
 

Egy nagyvállalat negyedéves jelentése kapcsán a reflektorfény általában a növekedési rátára és a profitabilitási mutatók alakulására szokott irányulni, ám a HP Inc. tegnapi üzleti beszámolójánál a memóriahiány és az abból következő áremelkedés "ellopta a show-t".

Zabál a memória

Az amerikai eszközgyártó óriásnál ugyanis átlagban már 35 százalékra rúg a memória részesedése a teljes anyagköltségből. Ennek hírértéke akkor válik egyértelművé, ha hozzátesszük, hogy az előző negyedévben ugyanez az arány még csak 15-18 százalék körül mozgott. Ráadásul a vezetőség jelezte, az év hátralévő részében a mostaninál is magasabbra emelkedhet a RAM-ok részesedése a teljes költségszerkezetben.

Az MI-hájp fűtötte erőteljes adatközponti építkezések miatt már múlt évben elkezdődött a memóriaráak emelkedése, mivel a csipgyártók elsősorban a gigaberuházásokban rejlő üzletre fókuszálnak. Ez jelentős alkalmazkodásra, és sok esetben áramelésre kényszeríti az érintett termékek gyártóit, de a felhasználók is igyekeznek adaptálódni, például azzal, hogy a másodlagos piacon keresgélnek. A HP már tavaly ősszel elindított egy bérleti programot, amivel a sok memória mellett drága videókártyát is igénylő gaming laptopokhoz lehet hozzájutni előfizetéses konstrukcióban.

Ezt most annyival toldotta meg Bruce Broussard ideiglenes vezérigazgató a 2026-os pénzügyi év első periódusának zárása kapcsán, hogy hosszú távú ellátási szerződések megkötésével, valamint a beszállítói kör bővítésével, a beszerzési folyamat gyorsításával és stratégiai készletek felhalmozásával igyekeznek biztosítani a minél zökkenőmentesebb ügymenetet a legfontosabb termékcsoportok számára.

A vállalat emellett MI-támogatással próbálja áramvonalasítani a tervezési folyamatokat és leszorítani a logisztikai költségeket. (Az MI-bevezetéssel összefüggésben a cég az előző negyedéves jelentésekor 10 százalékos létszámleépítést jelentett be.) Ezen túlmenően pedig a termékportfólió elemeit is folyamatosan igazítják az ügyféligények és a kereslet változásaihoz, végül pedig "célzott árazási intézkedéseket" hoznak a "a fennmaradó költséghatások" ellensúlyozására.

És a számok...

Ami az összvállalati általános teljesítményt illeti, a január végével zárt negyedév [PDF] több szempontból is kedvező eredményeket hozott. A forgalom például 7 százalékkal ugrott meg éves összevetésben és elérte a 14,4 milliárd dollárt. A növekedés leginkább az egyébként is a legerősebb lábnak számító PC-divíziónak köszönhető. Itt 10,3 milliárdnál állt meg a kassza számlálója, ami 11 százalékkal több, mint ami egy éve ilyenkor összejött. A végfelhasználói éreklődés különösen élénk volt: ez a csoport 14 százalékkal több gépet vett, összességében pedig 16 százalékos bevétel-növekedést produkált.

A vállalat másik részlege már nem muzsikált ennyire jól. A nyomtatókból és kellékanyagokból származó forgalom 2 százalékot esve mindössze 4,2 milliárd dollár lett. Mindezt az szépíti meg kicsit, hogy ez az üzletág lényegesen profitábilisabb, mint a nagyobb testvér. Működési árrés tekintetében ugyanis előbbi 18,3 százalékot, utóbbi viszont csak 5 százalékot tud felmutatni.

A teljes produkciótól egyébként nem ájultak el a befektetők. A HP papírjai a jelentés közzétételét követően meglehetősen sokat, nagyjából 6 százalékot estek.

Piaci hírek

Trump szerint a techvállalatok kénytelenek lesznek magukat kiszolgálni energiával

Az amerikai elnök keddi beszédében saját erőművek építésére szólította fel a vezető technológiai cégeket, amelyeknek többet kellene fizetniük az adatközpontok közelében működő hálózatok használatáért is.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.