Bár a kapcsolatot nem szünteti meg a cég vezetésével, innentől a klímaváltozásra és más globális kihívásokra koncentrálna.

A Microsoft alapító vezérigazgatója 2008-ban távozott a cég éléről, 2014-ben pedig az igazgatótanácsi elnökségéről is lemondott, és a tanács tagjaként dolgozott tovább. Ez utóbbi nagyjából egybeesett a vállalat jelenlegi vezérigazgatója, Satya Nadella érkezésével, de az akkori kommentárok Gates háttérbe vonulását még az új CEO kiválasztásánál is nagyobb horderejű döntésnek tartották. Időközben kiderült, hogy Nadella kinevezése a lehető legjobb döntés volt: az indiai születésű szakember nem csak az online szolgáltatásokért felelős alelnökként és az Azure cloud platformot gondozó Server and Tools részleg elnökeként rakta le a későbbi növekedés alapjait, de vezérigazgatóként is a bátor újítások és logikus stratégiai döntések jellemzik munkáját, amelyek révén a Microsoft ma már egyike az 1000 milliárd dolláros cégértéket is meghaladó vállalatoknak.

Gates 2014-ben még úgy nyilatkozott, hogy idejének harmadát a különböző termékcsoportokkal való konzultációra fordítja a jövőbeni fejlesztések kapcsán, és a beszámolók szerint Nadella is az ő tanácsait követte néhány nagy horderejű kérdésben. Ezek között szokták emlegetni a LinkedIn felvásárlásának tető alá hozatalát, illetve a Slack felvásárlásáról szóló elképzelések elvetését – utóbbi nyomán született meg a Microsoft saját Teams alkalmazása, amely végül kifejezetten sikeres megoldásnak bizonyult, és ma már több mint 20 millió napi szeinten aktív felhasználója van. Gates pénteki bejelentése értelmében most az igazgatótanácsban is feladja pozícióját, bár azt hangsúlyozza, hogy a továbbiakban sem távolodik el a Microsofttól, tanácsadóként a későbbiekben is segíti majd a vezérigazgatót és a társaság technológiai vezetőit.

A globális problémák megoldása teljes munkaidős feladat

A stílszerűen a LinkedIn-en megjelentetett közlemény szerint Gates innentől a lehető legnagyobb mértékben azoknak a filantróp tevékenységeknek szentelné az idejét, amelyeket alapítványán keresztül eddig is folytatott az egészségügy, az oktatás vagy a klímaváltozással kapcsolatos kutatások területén. A jótékonykodás kifejezés ebben nem is megfelelően fedi le a Bill & Melinda Gates Foundation tevékenységét, mivel a szervezet nem egyszerűen csak pénzadományokkal támogatja az ilyen irányú törekvéseket, hanem maga is aktívan részt vesz a megoldások kutatásában és gyakorlati adaptációjában. Erre a legfrissebb példa az koronavírus-gyorstesztet, amelyet az alapítvány segítségével fejlesztettek ki az Egyesült Államokban, és a fizikai készlet mellett olyan szoftveres háttérrel rendelkezik, amely az érintettek mellett az illetékes hatóságokat is értesíti a tesztek eredményeiről.

Kevésbé ismert dolog, hogy Bill Gates a Microsoft mellett a Berkshire Hathaway igazgatótanácsában is szerepet vállalt, de most a nagybefektető Warren Buffett holdingvállalatában elfoglalt pozíciójából is távozik. A Gates-szel baráti viszonyt ápoló Buffett maga is a valaha volt egyik legnagyobb jótékonysági adományozó, aki 2008-ban még a világ legnagyobb magánvagyonával rendelkezett. A Bloomberg Billionaires Index mai adatai alapján éppen a világ második és harmadik leggazdagabb emberéről van szó: Gates neve mellett éppen 102 milliárd dollár, Buffetnél pedig 75,9 milliárd dollár szerepel, közvetlenül az első helyen álló amazonos Jeff Bezos 111 milliárdja után. A Microsoft most 64 éves alapítója egyébként még a harmincas éveiben járt, amikor dollármilliárdos lett, de a költekezés egy magánrepülőgépen vagy 125 millió dollár értékűre becsült otthonán kívül sosem volt rá jellemző. Ehelyett jól diverzifikált befektetési portfólióját a feleségével közösen létrehozott Bill & Melinda Gates Alapítvány mögé állította, amely az idén már huszadik éve éve működik.

Hogy a befektetők hogyan értékelték a Microsoft alapítójának szerepét a vállalat életében, azt jól jelzi, hogy a társaság részvényárfolyama a bejelentést követően majdnem 3 százalékkal gyengült a tőzsdezárás utáni kereskedésben. Bill Gates közleménye szerint azért most szánta rá magát a döntésre, mert a Microsoft (és a Berkshire) irányítása még sosem volt stabilabb a jelenleginél. Satya Nadella saját közleményében azt hangsúlyozza, hogy a társaság vezetői rengeteget profitáltak Gates vezetői tapasztalatából, a technológia iránti szenvedélyéből és jövőképéből, így a jövőben sem mondanak le tanácsairól a termékek és szolgáltatások továbbfejlesztésében.

Közösség & HR

Minden második megzsarolt szervezet fizet a feloldókulcsért

A Proofpoint kutatása szerint a szervezetek kétharmadát érte támadás. A zsarolók pedig egyre mohóbbak.
 
Nyakunkon a ransomware 2.0, de szerencsére van ellenszer az elődeinél fejlettebb fenyegetésekre.

a melléklet támogatója az Euro One

A KPMG immár 22. alkalommal kiadott CIO Survey jelentése szerint idén az informatikai vezetők leginkább a digitalizációra, a biztonságra és a szoftverszolgáltatásokra koncentráltak.

Használtszoftver-kereskedelem a Brexit után

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2021 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.