A Reuters értesülései szerint egy olyan konzorcium venné át a csipgyártó részleget, amiben az AMD, az Nvidia és a Qualcomm mellett Hock Tan cége is benne lenne.
Hirdetés
 

Gyorsan változik az Intel körüli helyzet. Február közepén még a gyártó és a tervező részleg külön-külön történő felvásárlásáról pletykáltak. A The Wall Street Journal akkor olyan információkhoz jutott, hogy a Broadcom és a TSMC egymástól függetlenül vizsgálja az Intel csiptervezési részlegének, illetve gyártási kapacitásának megszerzését. A WSJ úgy értesült, hogy a TSMC-nél egy konzorcium összehozása is felmerült az üzlet megolajozásához.

A Reuters legfrissebb információi szerint ez utóbbi akár össze is jöhet. A hírügynökség belső forrásokból úgy értesült, hogy az AMD, a Broadcom, az Nvidia és a TSMC megállapodott egy olyan vegyesvállalat létrehozásáról, amely átvenné az Intel gyártókapacitását. Az egyik forrás szerint a TSMS a Qualcommot is szívesen látná a tulajdonosok között. Az irányítás a tajvani bérgyártóé lenne, de részesedése nem haladhatná meg az 50 százalékot.

A vegyesvállalat ötlete állítólag élvezi a Fehér Ház támogatását is. Az új elnöki adminisztráció már egy ideje tárgyal a TSMC menedzsmentjével, hogy a tajvaniak hogyan tudnának beszállni az Intel megmentésébe. Donald Trump amerikai elnök azt nem támogatná, hogy az Intel gyártórészlege teljes egészében külföldi tulajdonba kerüljön, az azonban a források szerint nem lenne ellenére, ha úgy sikerülne élénkítenie külföldi pénzen a hazai fejlett feldogozóipart, hogy közben a kapacitások és az irányítás határon belül maradjon.

Ez egyben azt is előrevetíti, hogy szülessen bármilyen megállapodás a cégek között, abból csak Trump jóváhagyásával lehet valami.

Az Intel jövője a tét

Az Intel a 2024-es pénzügyi évét közel 19 milliárd dolláros nettó veszteséggel zárta, ami jelentősen csökkentette a vállalat értékét is. Jelenleg 85 milliárd dollárra taksálják a piaci kapitalizációját, miközben a gyártó részleg ingatlan- és eszközállományának könyv szerinti értéke tavaly év végén 108 milliárd dollár volt.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a konzorciumnak mennyit érne meg az Intel gyártókapacitása. A képletet bonyolítja, hogy a konzorciumi terv korábbi, mint a TSMC egy másik fontos bejelentése. A tajvani cég Trump kongresszusi beszédével egy időben jelentette be, hogy 100 milliárd dollárt költ gyártókapacitásai fejlesztésére az USA-ban.

Szakértők szerint a TSMC egy sor műszaki problémát is nyakába venne az Intel gyártókapacitásával. A két gyártó ugyanis nagyon különböző eljárásokat, vegyi anyagokat és csipgyártó eszközöket használ. A gyártási technológiák összefésülése így meglehetősen költséges lenne.

Az informátorok arról is beszámoltak, hogy az Intel igazgatótanácsa megosztott a kérdésben: néhányan elfogadhatónak tartják a konzorcium javaslatát, mások viszont határozottan ellenzik.

Piaci hírek

Ingyenes appal biztosít biztonságos forrásjelölést az Adobe

A gyártó bejelentette az Adobe Content Authenticity alkalmazás publikus bétáját, amelynek segítségével örök áron ellenőrizhetővé és kezelhetővé tennék a képek forrását igazoló metaadatokat.
 
Hirdetés

Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban

A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

a melléklet támogatója a One Solutions

Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió. A valódi előrelépéshez olyan infrastruktúrára, szolgáltatásokra és partneri támogatásra van szükség, amelyek nemcsak technológiai válaszokat adnak, hanem üzletileg is működőképes megoldásokat kínálnak.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.