A keresőóriás AutoDraw eszközével még pár esetlen, Paintben rajzol kriksz-kraksz is értékelhető szintű alkotássá válik, köszönhetően a Google mesterséges intelligenciájának.

Bemutatta legújabb, mesterséges intelligenciájára alapuló fejlesztését a vállalat. Az AutoDraw nevű webes eszközzel bárkiből "művész" lehet: a legegyszerűbb rajzolóprogrammal megalkotott skiccből is képes értékelhető alkotást varázsolni az MI.

Az alkotás folyamata emberi, de a felismerés már mesterséges

Ahhoz, hogy kipróbálhassuk az AutoDraw lehetőségeit, pár ujjmozdulattal rajzolnunk kell valamit okostelefonunk kijelzőjére (asztali számítógépen értelemszerűen az egérrel tehetjük meg ugyanezt). Amint kész az alkotás, a Google gépi tanulásra alapuló algoritmusai megpróbálják kitalálni, mit is rajzoltunk, és annak megfelelően korrigálja a félrehúzott vonalakat. Illetve, már a rajzolás menete közben felajánlja a lehetőségeket, bizonyos ábrák esetén megdöbbentően kevés vonalból egészen sikeres eredményeket kínálva.

A Google állítása szerint ugyanazt a technológiát alkalmazta az AutoDraw esetében, mint amivel a Quick, Draw! mesterségesintelligencia-kísérletében már egyszer előrukkolt. Akkor arra trenírozta a vállalat neurális hálózatát, hogy az képes legyen felismerni az emberi firkákat. A kvázi játéknak is felfogható szolgáltatás során hat apró ábrát kell rajzolni, egyenként 20-20 másodperc alatt, amit aztán az MI megpróbál felismerni.

Mindkét rajz lepkét ábrázol, a baloldali a cikkíró keze munkáját dicséri, a jobboldali a felismert és javított változat


Az AutoDraw-val tulajdonképpen itt lépett szintet a vállalat saját mesterséges intelligenciája. Ahhoz persze, hogy az átlagember nullaközeli rajztudásából értékelhető eredmény szülessen, szükség volt valaki(k)re, akik megrajzolták a grafikák egy részét, amiket aztán a szolgáltatás beajánl, miután elkészült a skicc. Erre több művészt kért fel a Google, akik megalkották a rajzokat.

Hatalmas energiák az MI-fejlesztésére

Az ilyen szolgáltatások ugyan egyszerűnek tűnnek, de nagyon komoly technikai háttér kialakítását igénylik. A szerverközpontokban processzormagok százezrei dolgoznak azon, hogy az MI minél inkább az életünk részévé válhasson. Közel sem mindegy azonban, hogy milyen CPU-k biztosítják ennek lehetőségét.

Ezt felismerve jelentette be az amerikai keresőóriás, hogy saját, mesterséges intelligenciát támogató lapkákat fejleszt. Pontosabban ezen már hat éve dolgozik; nemrég azonban lehullt a lepel arról, hol is tartanak ezek a csipek jelenleg. A Google feldolgozóegységei akár harmincszor nagyobb teljesítményt nyújthatnak a számítógépeinkben, laptopjainkban teljesítő, általános célú processzorokhoz képest. Nem mellesleg alacsonyabb energiaigénnyel rendelkeznek.

De nem a Google az egyetlen vállalat, amely mesterséges intelligenciát támogató CPU-kban utazik. A Qualcomm például mobil lapkáiba építi be az MI technológiát, mellyel a gépi tanulási folyamatokat tudja támogatni a felhasználó telefonján. Az Nvidia grafikus megoldásaiból kinőtt MI-t támogató termékek rengeteg adatközpontban megtalálhatók; és ott van az Intel Nervana csoportja is, mely szintén egyedi fejlesztésű csipeken dolgozik.

Szinte végtelen alkalmazási lehetőségek

Amellett, hogy egyre gyorsabban tudják előállítani a válaszokat a különböző MI-k, az is fontos, hogy milyen területen vetik be őket. A Google DeepMind például a szerverek és más elektronikus berendezések felügyeletében játszik szerepet a vállalat saját telepítésű adatközpontjaiban. Kifejezetten a hűtési rendszer finomhangolására használja a Google az algoritmusokat, ennek köszönhetően 15 százalékos fejlődést tapasztaltak az energiafelhasználás hatékonyságában.

De általános célú felhasználás tekintetében is egyre inkább életünk részévé válik a mesterséges intelligencia. Az Apple Siri vagy az Amazon Alexa szolgáltatásával versengő Google személyi asszisztense korábban csupán a Google két Pixel okostelefonján volt elérhető, de március második felétől kezdve elindult a partnerek eszközeinek frissítése. Elméletileg minden olyan készülék megkaphatja az update-et, melyen az Android legalább 6.0-s változata (Marshmallow) fut.

Cloud & big data

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.