A tanácsadó cég ezt abból szűrte le, hogy a digitális szektor hozzájárulása a gazdasági növekedéshez meghatározó volt az elmúlt öt évben a közép-európai régióban.

Magyarországon a digitális gazdaság mérete mérsékeltnek mondható más európai országokkal összevetve. A régió gyorsan digitalizálódó országai azonban azt is megmutatják, miért érdemes a digitális gazdaság fejlesztésébe több energiát fektetni. Azok az ország ugyanis, amelyek ezen a téren gyorsan léptek, látványosan zárkóznak fel a nyugat- és észak-európai országokhoz.

A McKinsey Digital challengers on the next frontier in Central and Eastern Europe című tanulmányában a digitális gazdaság három fő komponensét vizsgálta meg: a digitális kereskedelmet, az IKT szektort és a digitális eszközökre fordított kiadásokat. (A tanulmány címében jelzett challengerek közé a tanulmány Bulgáriát, Horvátországot, Csehországot, Magyarországot, Lettországot, Litvániát, Lengyelországot, Romániát, Szlovákiát és Szlovéniát sorolja. Az összehasonlítási alapként szolgáló éllovasok: Belgium, Dánia, Észtország, Finnország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Norvégia, Svédország; a Big5 pedig az EU öt legnagyobb gazdasága a 2017-es állapot szerint: Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország.)

Az adatok alapján az elmúlt öt évben a digitális kihívók gyorsabban nőttek a többi európai gazdasághoz képest mind a digitális gazdaság bővülési ütemét (digitális kihívók: 10,9 százalék, digitális éllovasok: 7 százalék), mind a gazdasági növekedést tekintve. Ez azonban csak csökkentette a köztük lévő különbséget. Jól mutatja ezt a digitális kereskedelem penetrációja, amely a kihívóknál 16 százalékát, a digitális éllovasoknál 23 százalékát adja a kereskedelem teljes volumenének. (Mint a GKID egy korábbi kutatása kapcsán megírtuk, Magyrországon még alacsonyabb 10,4 százalék az online kiskereskedelem részesedése.)

A hazai digitális gazdaság 50 százalékkal nőtt 2017 és 2021 között: számszerűsítve 6,6 milliárdról 9,8 milliárd euróra bővült a teljesítménye. A növekedés 2019 és 2021 között kifejezetten kiemelkedő volt, amihez a pandémia is hozzájárult. Ám Magyarország digitális érettsége ezzel együtt is a régió átlaga alatt van több szegmensben: a szektor GDP-hez való hozzájárulása 6,6 százalék, szemben a digitális kihívók átlagos 7,7 százalékával, míg az éllovasok már 9,1 százaléknál járnak. A digitális gazdaság által megtermelt egy főre vetített GDP, az áttörés mértékét szemléltető másik mérőszám pedig 20 százalékkal marad el a régió átlagától (a challengerek átlaga egyébként 1232 euró volt, szemben az éllovasok 4552 eurójával).

 
McKinsey Digital challengers on the next frontier in Central and Eastern Europe 2022
Infogram

Ebből a McKinsey szerint az következik, hogy a digitális gazdaságban jelentős növekedési tartalékok vannak. A tanulmány forintosította is ezt: ha sikerülne az éllovas országokhoz felzárkózni, az 2030-ra 20,8 milliárd euró, jelen árfolyamon kb. 8500 milliárd forint GDP-többletet hozna Magyarországnak.

Arccal a digitális kereskedelem felé?

A tanácsadók szerint ehhez mindenekelőtt a e-kereskedelembe kellene fektetni, ugyanis ez a terület a digitális gazdaság növekedésének motorja. A járvány alatt ez adta a digitális gazdaság mintegy 80 százalékát. A világjárvány alatt 2-5 évet ugrott előre a fejlődésben, évente átlagosan 24 százalékkal növekedett 2019 és 2021 között, pedig azt megelőzően is erős növekedési pályán mozgott.

És hogy miért is korrelál az e-kereskedelem az általános digitális penetrációval? A tanácsadók ezt is megmagyarázzák: mivel az e-kereskedelmi megoldások gyakran más digitális ököszisztémák részeihez tartoznak (például a bankok által biztosított fizetési megoldásokhoz), ezért a szektor kihat az egész digitális ökoszisztémára. Ezt példázza, hogy a járvány alatt az idősebb generációk és a kisebb településeken élők is elkezdtek online vásárolni, ami megnyitotta az utat afelé, hogy a teljes lakosságon belül is emelkedjen a digitális megoldásokat aktívan használók száma. Emiatt a digitális szolgáltatásokat aktívan használók aránya is megugrott. A járvány előtt 59 százalék volt, a csúcsponton, 2021-ben elérte a 91 százalékot, utána azonban volt némi visszarendeződés: jelenleg 67 százalék. A növekedés azonban így is nagyobb mértékű, mint amennyit az elemzők korábban vártak.

A magyar digitális kereskedelem kevésbé fejlett, mint a környező országoké: az egy főre eső csehországi e-kereskedelmi kiadásoknak alig több mint fele a magyar (503 euró szemben a cseh 849-el), továbbá a teljes kereskedelmen belüli részaránya is lényegesen alacsonyabb a kihívók 16 százalékos átlagával szemben. Pedig követhető példák vannak a régióban. Ha Magyarország képes lenne a felzárkózásra, a jelenlegi 4,9 milliárdról 10,5 milliárd euróra is nőhetne a szektor.

Fejlettebb digitalizáció = jobb immunitás

A tanulmány szerint az elmúlt két év egyértelműen mutatja: a digitálisan fejlettebb országok gazdasága ellenállóbb volt a pandémia hatásaival szemben: kisebb növekedési veszteséget szenvedett el. Ebből persze nem az következik, hogy öntsünk minden pénzt az e-kereskedelembe, és az a saját hajánál fogva emeli az egekbe a magyar gazdaságot. Érdemes komolyabb összeget fektetni a közszolgáltatások digitalizálásába, a nagy kommunikációs hálózatok fejlesztésébe, adatelemzésbe – és végül, de nagyon nem utolsósorban: a lakosság digitális képességeinek fejlesztésébe.

Piaci hírek

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.