Folytatódnak az FTX kriptotőzsde bedőlését követő utórezgések, hétfőn a BlockFi kriptokölcsönző is csődvédelmet kért, miután néhány nappal korábban már felfüggesztette a kifizetéseket. A New Jersey-i bírósághoz benyújtott bejelentés a kriptoeszközök árfolyamának zuhanására hivatkozik: a bitcoin, a messze legnépszerűbb digitális valuta értéke például már több mint 70 százalékkal esett vissza a 2021-es csúcshoz képest. Formailag a csődvédelem szokás szerint a cég szerkezetátalakításának lehetővé tételére szolgálna, de emellett ismét rávilágít a kripto-ökoszisztémával kapcsolatos, egyre nyilvánvalóbb kockázatokra.
A kommentárok már "kriptotélnek" nevezik az egyre szélesebb hullámokat vető válságot, amelyik egymás után rombolja le a hype-ra épülő piac meghatározó szereplőit. Még az olyanokat is, mint a 2017 óta működő BlockFi, amelyik saját meghatározása alapján híd szerepet tölt be a kriptó és a tradicionális pénzügyi világ között, és amelyiknél a mostani közlés szerint az FTX-nek való jelentős kitettsége idézett elő likviditási válságot. A cégnek most sok mindenre kell válaszolnia. Az Associated Press tudósítása alapján a BlockFi-nak több mint 100 ezer hitelezője van, és korábban volt, hogy cégértéke az 5 milliárd dollárt is megközelítette.
Lassan nyilvánvaló lesz, hogy ez így nem működik
Jelenleg a BlockFi 257 millió dollárnyi készpénzzel rendelkezik, második legnagyobb hitelezője éppen a padlóra került FTX volt. A társaság két legfontosabbnak mondott versenytársa, a Celsius Network és a Voyager Digital már júliusban csődöt jelentett a szélsőséges piaci körülményekre hivatkozva. Bár a kriptohitelezők jelentős fellendülést tapasztaltak a világjárvány idején, és irreálisan magas kamatokkal csábították magukhoz a lakossági ügyfeleket is, gyorsan visszaütött, hogy a hagyományos hitelezőkkel szemben nekik nem kell tőke- vagy likviditási fedezetet tartaniuk.
Ahogy a hírekből ki lehet hüvelyezni, a BlockFi vesztét is az okozta, hogy sürgős tőkebevonásra lett volna szüksége a túléléshez, azonban az FTX csődje őket is magával rántotta. Ugyancsak hétfői hír, hogy a Bitfront nevű amerikai kriptotőzsde vasárnap felfüggesztette az új regisztrációkat és a kártyás fizetéseket, sőt bejelentette, hogy jövő március végén beszünteti tevékenységét, miután "nem sikerült leküzdenie a kihívásokat a gyorsan fejlődő iparágban". Ez hivatalosan nincs összefüggésben azokkal a bűncselekmény gyanúját is felvető kötelezettségszegésekkel, amelyek más piaci szereplők, így első helyen most az FTX is kénytelen elszámolni.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak