A Vodafone csoport bejelentette a Liberty Global német és közép-európai részlegeinek felvásárlását. A 18,4 milliárd eurós megállapodás, noha nem volt teljesen váratlan, jelentős átalakulásokat gerjeszthet a régió televíziós és szélessávú internetszolgáltatási piacán.
Se veled, se nélküled
A döntés a Liberty Global tulajdonában levő Unitymedia akvizíciójára irányul, mely a második legnagyobb kábeles szolgáltató Németországban, illetve a UPC cseh, magyar és román részlegeit is magába foglalja. A terv az, hogy ennek eredményeként a Vodafone hatékonyabban léphet fel a piaci versenyben legfőbb riválisával, a Deutsche Telekom AG-vel szemben. A brit távközlési szolgáltató azokon a területeken erősödik a lépéssel, ahol a leginkább szüksége van rá: a több szolgáltatást egyben kínáló (bundle) internetcsomagok, a vezetékes telefon és televíziós kínálat piacán.
Évek óta tartó, hol előrehaladó, hol megtorpanó tárgyalássorozatot zár le a megállapodás. Míg a felek sokáig nem tudtak megegyezni a kötelezettségek felvállalásában, az amerikai John Malone befektető az amerikai és a kelet-európai jövedelmezőség közötti nagyságrendi különbségeket látva végül beadta a derekát. Döntésével Malone gyakorlatilag feladta közép-európai érdekeltségét.
A megállapodás értelmében a Liberty Global bevételei 10,6 milliárd eurónyi összeggel gyarapodnak. A cég így szinte minden ballaszttól megszabadul (osztrák kábeles részlegét a tavalyi év végén adta el a Deutsche Telekomnak), és Európában a számára legnagyobbnak számító ír és brit piacra fókuszálhat.
További megállapodások jöhetnek
Nem csak a nyereség szintje és abszolútértéke tekintetében van különbség az európai és az amerikai régió között. Utóbbi sokkal egységesebb, kevésbé jellemzi a néhány (tíz)milliós ügyfélkörrel rendelkező, globális léptékben aprónak számító piaci résztvevők jelenléte. Ráadásul az öreg kontinens piaci szabályozói is szigorúbbak; 2016-ban például megakadályozták a Three és az O2 brit összeolvadását.
Mindazonáltal az idei év eddig komoly felfutást hozott ezen a téren. Amint arról beszámoltunk márciusban, a cseh PPF Csoport a magyar mellett a bolgár, a montenegrói és szerbiai leányvállalatért, valamint a Telenor Common Operation technológiai szolgáltatóért 2,8 milliárd eurót fizet. Igaz, az ügylet lezárásához még a szabályozó hatóság jóváhagyása is szükséges, ez 2018 harmadik negyedévében várható.
Visszatérve a Vodafone-Liberty megállapodáshoz: annak megkötése nem feltétlenül jelenti a két vállalat közötti tárgyalások végét. Mindkét fél vezetőinek körében felmerült már a teljes egyesülés lehetősége, amivel egy összeurópai kihívó riogathatná a kontinens egyes régióiban jelen levő, kisebb méretű szolgáltatókat.
A Vodafone pénzügyi igazgatója, Nick Read nemrég elejtett megjegyzése szerint a szolgáltató szívesen felvásárolná a Liberty hollandokkal felesben létrehozott leányvállalatát. A Vodafone ügyvezető igazgatója, Vittorio Colao pedig azt közölte, hogy a Liberty brit érdekeltségeinek sorsa egy jövőbeni tárgyalás alapját képezheti.
Regionális hatások
A döntéssel a Vodafone vezető helyzetbe kerül a következő generációs hálózatok területén, 54 milliónyi otthon számára biztosítva kábeles vagy üvegszálas elérést az öreg kontinensen. Összesen 110 millió lakossági és üzleti felhasználója lesz ezzel a briteknek, beleértve a nagykereskedelmi megállapodásokat is.
Segítheti a német kormány ambiciózus céljainak elérését is a felvásárlás. Az Angela Merkel vezette kormány az összes német háztartás közel kétharmadában (25 millió) akar gigabites adatátviteli sebességet kínáló előfizetést látni öt év múlva, 2022 végén. A Deutsche Telekommal való, még intenzívebb versengés erőteljes állami ösztönzők nélkül is előidézheti ezt az állapotot.
A két vállalat közötti megállapodás a Vodafone közép-európai vezetékes hálózatra és konvergenciára vonatkozó stratégiára szintén hatással lehet. Ezeken a piacokon – Csehország, Magyarország, Románia – a Vodafone-UPC páros az összes háztartás 39 százalékát, 6,4 millió családot szolgálhat ki. Emellett 15,8 millió mobiltelefon-felhasználó, 1,8 millió szélessávú és 2,1 millió televíziós szolgáltatást igénybe vevő ügyfél tartozik majd az egyesülést követően a cég érdekeltségébe.
Feltéve persze, hogy erre az üzletre az illetékes szabályozó testületek is rábólintanak. Ha így is lesz, az sem holnap történik meg: várhatóan akár egy évig is eltarthat, mire minden pecsét a helyére kerül.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak