A szolgáltatásból származó globális bevételek az idén már a 186 milliárd dollárt is meghaladják, ami a tavalyihoz képest 21,4 százalékos növekedést jelent.

A Gartner legfrissebb jelentése szerint a nyilvános felhő piacán jelenleg a leggyorsabb ütemben, közel 36 százalékkal az infrastruktúra-szolgáltatás bővül (IaaS), ebből világszerte 40,8 milliárd dollárra bevételre tehetnek szert az adatközponti operátorok. A piackutató várakozásai szerint 2021-re a tíz legnagyobb szolgáltatóhoz folyik majd be az IaaS-szegmensben képződő bevételek 70 százaléka, szemben a 2016-ban kimutatott 50 százalékkal.

A legtöbb bevételt továbbra is az SaaS hozza a konyhára

A nagyok dominanciája egyre látványosabb, ami hatalmas lehetőségeket, de egyben nagy kihívásokat is rejt a végfelhasználók és más piaci szereplők számára – vélik az elemzők. Meg is magyarázzák miért. Miközben egyértelmű, hogy a nagyobb szolgáltatók igénybevétele költség- és egyéb területeken kimutatható hatékonyságot is jelent, a cégeknek nem árt óvatosnak lenni, nehogy az IaaS-operátorok túlzottan nagy befolyást szerezzenek felettük és a piac felett.

A nyilvános felhőszolgáltatások piacának alakulása a Gartner előrejelzése szerint (milliárd USD)


A cloudpiac legnagyobb szegmense viszont továbbra is a szoftverszolgáltatás (SaaS) marad, az ezen a területen tevékenykedők ebben az évben közel 74 milliárd dolláros bevétellel kalkulálhatnak, ami nagyjából 22 százalékkal több a tavalyinál. A Gartner várakozásai szerint az SaaS 2021-re már a teljes applikációs szoftverköltés 45 százalékára rúg majd, mert egyre több területen válik preferált felhasználói modellé.

A platformszolgáltatáson (PaaS) belül a leggyorsabban az adatbázis-platform szolgáltatása (dbPaaS) növekszik, csupán ebből 2021-re már mintegy 10 milliárd dollárnyi bevétele származhat a szolgáltatóknak. A megaoperátorok egyre több olyan csomagot kínálnak, amelynek ez ma már a szerves része.

Öt év alatt megduplázódik a szolgáltatók globális bevétele

Bár a nyilvános felhő az eredetileg gondoltnál sokkal intenzívebben növekszik, a Gartner elemzői 2018-tól már inkább stabilizálódó piaccal számolnak, mondván az lassan érett szakaszába érkezik. Ettől függetlenül az ezen a területen működő vállalkozásoknak nem lehet oka panaszra: 2017-től pár év alatt gyakorlatilag megduplázódik a világméretű bevétel, amely 2021-ben már átlépi a 300 milliárd dollárt is.

A más forrásból származó adatok is azt támasztják alá, hogy az első idők aggodalmaskodásai után nagy lendületet vett a piac, amiből a felhőinfrastruktúra-szállítók is jól profitálnak. Mint nemrégiben megírtuk, a tavalyi harmadik negyedévben 25,5 százalékkal többet adhattak el az egy évvel korábbinál főként szerverekből, tárolókból és Ethernet-kapcsolókból. Az infrastruktúrára szánt pénzek harmadából publikus felhő épül, a nyilvános felhőre egy negyedév alatt elköltött közel 8 milliárd dollár összege éves összevetésben 32,3 százalékos éves növekedést mutat.

A világ publikus felhőpiacának jelenleg nagyjából a harmadát adja Európa. Az öreg kontinensen azonban egyelőre az országcentrikusság a legfőbb gátja a gyorsabb terjedésnek. Ennek következtében az európai vállalkozások zöme még mindig észak-amerikai felhőmegoldásokat használ. Az utóbbiak mögött álló cégek pedig egyre dominánsabb szerepet töltenek be, helyi létesítményeiket koncentráltan, többnyire Amszterdamban, Frankfurtban, Londonban és Dublinban hozzák létre. Számukra jelentenének komoly kihívást az egységesen, Európa minden szegletében elérhető cloudszolgáltatások.

Itthon a felhő még nem domináns része az IT-piacnak. Egy korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy a cloudköltések összértéke, beleértve a privát felhőt is, négy-öt éven belül haladhatja meg az évi 300 millió dollárt. Nálunk is, hasonlóan a közép-kelet-európai más országaihoz, a nyilvános felhő a legnépszerűbb, részesedése meghaladja a 70 százalékot. Az itthoni felhasználók óvatosak, felhő alapon a kevésbé kritikus üzleti alkalmazásokat használják.

Cloud & big data

Az MI megnehezíti a bug bounty programok működtetését

Nem csak a kibertámadások frekvenciája nőtt. Ömlenek a hibavadász platformokra a mesterséges intelligenciával azonosított sérülékenységek. Jelentős részük szemét.
 
Hirdetés

Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció

A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.

Felhőalapú automatizációs modellek konkrét vállalati felhasználásban - hat folyamat, ahol már bizonyított az AIaaS és az RPAaaS.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.