A vállalat az amerikai és európai hatósági ellenszélben úgy döntött, hogy visszamondja a Roomba robotporszívókat gyártó iRobot 1,7 milliárd dolláros felvásárlását.

Az Amazon 2022 nyarán jelentette be, hogy 1,7 milliárd dollárért felvásárolja a háztartási eszközeiről, például a Roomba robotporszívókról ismert iRobotot, melynek termékeit saját okosotthoni ökoszisztémájába integrálja. Bár az üzletág súlya az Amazon teljes forgalmához viszonyítva akkor is elhanyagolhatónak számított, a jogi szakértők azt valószínűsítették, hogy az amerikai versenyfelügyelet vizsgálata nyomán a bíróság elé kerül a dolog. Az iRobot eszközei ugyanis olyan téradatokat gyűjtenek a háztartásokról, amelyek meghatározóak az okosotthon-technológiák fejlesztésében.

Nem véletlen, hogy ez egyesek szerint önmagában is megért 1,7 milliárd dollárt az Amazonnak, a jogvédők pedig a társaság egyre növekvő hatalmára figyelmeztettek a fogyasztók magánéletét illetően. Az akvizíciót utóbb az Atlanti-óceán mindkét partján trösztellenes vizsgálatnak vetették alá, végül az Amazon az "indokolatlan és aránytalan szabályozási akadályokra" hivatkozva tényleg visszavonta az iRobot felvásárlására vonatkozó terveit. A két társaság közös hétfői közleménye szerint megállapodtak az akvizíciós szerződés felbontásáról, és csalódottságukat fejezték ki annak elmaradása miatt.

Nem így szeretnének versenyezni

A Reuters beszámolója felidézi, hogy az első bejelentés óta eltelt időben az ügylet értéke is 15 százalékkal csökkent, miután növekedett az iRobot adósságállománya, és az Európai Bizottság is arról tájékoztatta az Amazont, hogy előzetes értékelése alapján a felvásárlás versenyellenes lenne. Igaz, hogy az Amazonnak ki kell fizetnie egy korábban megállapított felmondási díjat az iRobotnak, az mégis a működését stabilizáló struktúraváltást jelentett be. Ennek során elbocsát 350 embert, alkalmazottainak több mint 30 százalékát, és távozik a lassan 25 éve működő vállalat elnök-vezérigazgatója is.

Az amerikai és európai szabályozók a Reuters szerint elsősorban azon akadtak fenn, hogy az Amazon csökkentheti az iRobottal versenyző gyártók termékének láthatóságát, vagy növelheti a platformján való reklámok és értékesítés költségeit. Maga az Amazon közben arra hivatkozik, hogy az ilyen összeolvadások segítenek a globális versenyben, különösen azokon a piacokon, ahol más követelmények vonatkoznak a technológiai szegmensekre. Az aránytalan fellépést ráadásul ellentétesnek tartja a fogyasztók védelmével és az innovációval is, amennyiben korlátozza a vállalkozói startégiákat.

a kép forrása: irobot.com

Piaci hírek

Hadat üzennek a Wikipedia szerkesztői az MI-szennyezésnek

Programot indítottak a Wikipédia védelmében a félrevezető, mesterséges intelligenciával generált információval szemben, ami általában is egyre nagyobb mértékben károsítja az online információs teret.
 
Hirdetés

A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött

A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.

A probléma szorosan összefügg a felhő miatt egyre népszerűbb mikroszerviz architektúrák és webalkalmazások, pontosabban a használatukhoz szükséges API-k terjedésével.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.