Tavaly 12 milliárd dollárt hozott az Apple-nek, és olyan gyorsan nőnek a bevételei, mint egy startupé.

Képzeljen el egy olyan startupot, amiről csak annyit tud, hogy a legutóbbi évében 12 milliárd dollár bevételt termelt, a bevételei pedig két egymás követő évben is kb. 125 százalékkal nőttek 30-50 százalékos bruttó fedezeti hányad mellett. Beszállna?

Nehéz lesz, ugyanis ez nem egy startup, hanem az Apple jelenleg leggyorsabban növekvő üzletága: az AirPods. Amikor 2016-ban az Apple piacra dobta vezeték nélküli fülhallgatóját, kezdetben úgy tűnt, hogy mindössze egy kiegészítő lesz az iPhone-okhoz, amivel még drágábban lehetett eladni a telefonokat – írja rövid elemzésében egy torontói startupper, Kevin Rooke egy friss blogbejegyzésében. Az Apple azonban más stratégiát követett. Önálló termékként vitte piacra az AirPodsot. A siker minden várakozást felülmúlt.

Évről évre három számjegyű növekedés

Az elmúlt években az Apple több mint 200 millió telefont adott el évente, ebből szerzi bevételeinek mintegy háromnegyedét. Az AirPods eladási számait ugyan nem közli, de iparági elemzők nagyjából egyetértenek abban, hogy 2017-ben mintegy 15 millió darabot adhatott el belőle kb. 150 dolláros egységáron, azaz nagyjából 2,25 milliárd dollár bevételre tett szert. 2018-ban azonban már 35 millió fülhallgató talált gazdára – továbbra is 150 dolláros egységáron (összesen 5,25 milliárd) –, így a vállalat teljes bevételében már 2,4 százalék volt a súlya.

Aztán jött 2019, amikor is becslések szerint 60 millió darab AirPods kelhetett el. Ekkor azonban már az árak is emelkedtek, a márciusban piacra dobott második generáció 200 dollárba, a nagy karácsonyi bevásárlásra időzített, október végén megjelent AirPods Prók 250 dollárba kerülnek (Magyarországon közel 100 ezer forintot kérnek érte). Ha feltételezzük, hogy az eladások egyenletesen oszlanak el a még piacon lévő első generációs és az újabb két típus között, akkor nagyjából 12 milliárd dollárra becsülhető az az összeg, amit az Apple-nek tavaly hoztak a vezeték nélküli fülhallgatói.

Ez ugyan még mindig csak 4,5 százalékát adja a vállalat teljes bevételének, de úgy tűnik, a termékben hihetetlen potenciál van. Az eladások 2018-ban és 2019-ben is nagyságrendileg 125-130 százalékkal emelkedtek (ezek persze csak durva becslések).

Óriási növekedési potenciál van benne

Jelenleg világszerte mintegy 900 millió iPhone-t használnak. Eddig összesen 110 millió vezeték nélküli fülest adhattak el, azaz az iPhone-tulajdonosok többsége továbbra is vezetékes fülhallgatót használ, ami azt jelenti, hogy óriási potenciál van az AirPodsokban. (Az Apple tavaly a harmadik negyedévre már a viselhető eszközök piacának 35 százalékát megszerezte).

 
Az Apple AirPods és a technológiai vállalatok
Infogram


További növekedési lehetőséget jelentenek a füleshez nyújtott szolgáltatások. Pletykálnak például egy AirPodshoz készülő operációs rendszerről, alkalmazásokról stb. Ha pedig sikerül az AirPods köré alkalmazásökoszisztémát is felépíteni, azzal lehetőséget kap a vállalat az árak további növelésére anélkül, hogy csökkenne a kereslet.

Rooke még egy bizonyítékot talált az AirPods üzleti jelentőségére. Összehasonlította a fülhallgató termelte bevételeket néhány technológiai vállalat bevételeivel: az Apple annyit keres csak az AirPodsokkal, amennyit a Spotify, a Twitter, a Snap és a Shopify együttesen. És ha a növekedési tempó marad, idén már több bevételt termelnek a fülesek, mint az Uber – jósolja a kanadai startupper.

Konzumer tech

Félünk, hogy képernyőfüggővé válnak gyerekeink, de mi is tehetünk róla

Az okostelefonok elterjedésével párhuzamosan egyre fiatalabb korban kezdik a képernyőket bámulni és nyomkodni a gyerekek. Egy hazai kutatásban fiatal szülők véleményét kérdezték a témáról.
 
Hirdetés

Az MI-k már a spjázban vannak - Magyarországon is

Nemcsak az autóipar, vagy az olyan tech óriások, mint az Amazon használhatnak ma már tanulásra képes gépeket, egyre több az izgalmas alkalmazási terület, akár itthon is.

A hatékonyság növelésének vágya az adatok mentésének és helyreállításának világában is erőteljesen jelentkezik. Nézzük, milyen trendek bontakoznak ki idén!

a melléklet támogatója az Aruba Cloud

A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2020 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.