Az év utolsó heteiben különösen forró lett a hangulat a TikTok körül az Egyesült Államokban. A kínai ByteDance által fejlesztett közösségi alkalmazáshoz kötődő potenciális nemzetbiztonsági veszélyekről évek óta folyik a diskurzus a tengerentúlon. Az elnökváltást követően ugyan volt némi enyhülés az ügyben, ám idén számos olyan eset látott napvilágot, amelyek végül oda vezettek, hogy múlt héten a költségvetési salátatörvény részeként a Kongresszus a kormányzati eszközön betiltotta a TikTok használatát.
Ez a múlt héten elfogadott törvény Joe Biden elnök aláírását követően 60 napos határidőt ad a szövetségi kormányhoz tartozó intézményeknek arra, hogy eleget tegyenek a jogszabályban megfogalmazott rendelkezéseknek. A törvényhozásban azonban nem várnak ilyen sokáig, mivel tegnap az alkalmazottak és a képviselők is megkapták azt a levelet, amiben a program azonnali törlésére utasítják őket a már említett magas fokú biztonsági kockázat miatt.
Csúnya ügyek
A történtekkel kapcsolatban mindenképpen érdemes megemlíteni az a napokban nyilvánosságra derült ügyet, amely során amerikai újságírók adatait "nyomozták le" ByteDance-alkalmazottak, a beszámolók szerint azért, hogy megtudják, ki szivárogtatott nekik belső információkat a cég működéséről. Az eset kapcsán a négy alkalmazottat bocsátották el, de a következmények ennél nyilvánvalóan szélesebb körűek lesznek.
Belső információkra alapozva jelent meg a BuzzFeed oldalán idén nyáron az a beszámoló is, amely céges hangfelvételekkel alátámasztva bizonyította, hogy egy korábbi megállapodás ellenére a ByteDance kínai alkalmazottai többször is hozzáfértek az amerikai TikTok-felhasználók nem nyilvános adataihoz. Egy a TikTok által felbérelt külső tanácsadó pedig azt mondta, hogy a vállalat belső eszközeinek szinte mindegyikében lehet a felhasználói adatokhoz való hozzáférést biztosító hátsó ajtó.
Mindeközben a ByteDance igyekszik magáról lepattintani a felmerült vádakat. A körvonalazódó, egyre szigorúbb törvényhozási tervekkel kapcsolatban a cég december közepén aggasztónak nevezte, hogy az alkalmazás nemzetbiztonsági felülvizsgálatának ösztönzése helyett a kongresszus egyes tagjai megint a szolgáltatás politikailag motivált betiltását szorgalmazzák. A társaság szerint ez semmennyit sem javítana az Egyesült Államok nemzetbiztonságán, a maguk részéről pedig folyamatosan tájékoztatják a képviselőket a fenti átalakítások helyzetéről.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak