Nemzetbiztonsági okok miatt rövidesen minden kormányzati eszközről eltűntetik a kínai fejlesztésű videós közösségi alkalmazást, de a törvényhozásban még év vége előtt léptek.

Az év utolsó heteiben különösen forró lett a hangulat a TikTok körül az Egyesült Államokban. A kínai ByteDance által fejlesztett közösségi alkalmazáshoz kötődő potenciális nemzetbiztonsági veszélyekről évek óta folyik a diskurzus a tengerentúlon. Az elnökváltást követően ugyan volt némi enyhülés az ügyben, ám idén számos olyan eset látott napvilágot, amelyek végül oda vezettek, hogy múlt héten a költségvetési salátatörvény részeként a Kongresszus a kormányzati eszközön betiltotta a TikTok használatát.

Ez a múlt héten elfogadott törvény Joe Biden elnök aláírását követően 60 napos határidőt ad a szövetségi kormányhoz tartozó intézményeknek arra, hogy eleget tegyenek a jogszabályban megfogalmazott rendelkezéseknek. A törvényhozásban azonban nem várnak ilyen sokáig, mivel tegnap az alkalmazottak és a képviselők is megkapták azt a levelet, amiben a program azonnali törlésére utasítják őket a már említett magas fokú biztonsági kockázat miatt.

Csúnya ügyek

A történtekkel kapcsolatban mindenképpen érdemes megemlíteni az a napokban nyilvánosságra derült ügyet, amely során amerikai újságírók adatait "nyomozták le" ByteDance-alkalmazottak, a beszámolók szerint azért, hogy megtudják, ki szivárogtatott nekik belső információkat a cég működéséről. Az eset kapcsán a négy alkalmazottat bocsátották el, de a következmények ennél nyilvánvalóan szélesebb körűek lesznek.

Belső információkra alapozva jelent meg a BuzzFeed oldalán idén nyáron az a beszámoló is, amely céges hangfelvételekkel alátámasztva bizonyította, hogy egy korábbi megállapodás ellenére a ByteDance kínai alkalmazottai többször is hozzáfértek az amerikai TikTok-felhasználók nem nyilvános adataihoz. Egy a TikTok által felbérelt külső tanácsadó pedig azt mondta, hogy a vállalat belső eszközeinek szinte mindegyikében lehet a felhasználói adatokhoz való hozzáférést biztosító hátsó ajtó.

Mindeközben a ByteDance igyekszik magáról lepattintani a felmerült vádakat. A körvonalazódó, egyre szigorúbb törvényhozási tervekkel kapcsolatban a cég december közepén aggasztónak nevezte, hogy az alkalmazás nemzetbiztonsági felülvizsgálatának ösztönzése helyett a kongresszus egyes tagjai megint a szolgáltatás politikailag motivált betiltását szorgalmazzák. A társaság szerint ez semmennyit sem javítana az Egyesült Államok nemzetbiztonságán, a maguk részéről pedig folyamatosan tájékoztatják a képviselőket a fenti átalakítások helyzetéről.

Piaci hírek

Az adathalászat veszélyeire figyelmeztető kurzusok kábé semmit nem érnek

Erre a nem túl biztató megállapításra egy átfogó kutatási projekt keretében jutottak amerikai szakemberek.
 
A vállalati IT-rendszerek egyik legnagyobb kihívása ma már nem a hardver beszerzése vagy a szoftverek integrációja, hanem az üzemeltetés. A modern storage-megoldások válasza erre az automatizáció és a menedzsment egyszerűsítése.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.