D-Link eszközöket használ? Az USA Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága (FTC) szerint nincs biztonságban, kamerái, routerei könnyen a hackerek irányítása alá kerülhetnek.

Az USA Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága (FTC) pert indított a D-Link ellen, miután a bizottság tagjai 2-1 arányban szavaztak a jogi lépések mellett. A szövetségi szervezet a Reuters beszámolója szerint azzal vádolja a hálózati eszközöket gyártó tajvani céget, hogy elmulasztotta megtenni a szükséges lépéseket routereinek és internetképes biztonsági kameráinak a hackerekkel szembeni védelmére.  

A távol-keleti gyártó elleni jogi fellépés egy intézkedéssorozatnak a része, amelynek a célja, hogy az IoT-korszak eljövetelével minden korábbinál nagyobb mértékben javuljon az internetre kapcsolt eszközök, beleértve a routerek, webkamerák, digitális videofelvevők és egyéb széles körben használt szórakoztatóelektronikai eszközök biztonsága.

Az FTC 2015-ben bocsátotta ki az IoT-termékek biztonságával kapcsolatos irányelveket, azóta ez az első peres eljárás ebben a témában. A vádak között szerepel, hogy a cég termékeinek reklámozásában is kiemelten szerepet kap a biztonság: a gyártó nem csak a legjobbnak, hanem a legbiztonságosabbnak tünteti fel eszközeit. Ezt a gyakorlatot az követően is változatlanul folytatja, hogy széles körű nyilvánosságot kaptak a bennük felfedezett biztonsági rések.

A D-Link közleményben tudatta, hogy minden lehetséges eszközzel megvédi magát a jogtalan és alaptalan vádakkal szemben.  A társaság szerint az FTC nem tudja bizonyítani, hogy az említett sérülékenységeknek tényleg áldozatul estek a felhasználók, vagy csak feltételezhetően voltak veszélyben.

Csökken a bizalom, lépéskényszerben az eszközgyártók

Az internetes eszközökkel szembeni aggodalmak tavaly óta különösképpen megerősödtek. Minden idők legnagyobb jelszólopását jelentették például a Yahoo-nál: igaz, hogy maga az incidens még 2014-ben történt, mindenesetre félmilliárd felhasználói adatai kerültek illetéktelenek kezébe. A Dropbox 500 millió felhasználója is jobban tette, ha jelszót változtatott, miután kiderült, hogy közülük 70 millió adatait lopták el. Komoly drámákkal járt az Ashley Madison társkereső oldal botránya, amelynek során egy hackercsoport 37 millió regisztráló személyes adatait hozta nyilvánosságra.

A biztonsági szakértők ezeket a támadásokat egyértelműen a gyártók számlájára írják, szerintük jó néhányan nem védik eszközeiet az elvárható mértékben. Egyebek mellett felhívták az iparág figyelmét arra, hogy távolítsák el a termékekből az olyan nyilvánvaló sérülékenységeket, mint amilyenek az alapértelmezett jelszavak. Ez utóbbiak segítségével tudják a hackerek a legkönnyebben átvenni az irányítást az internetre kapcsolt készülékek felett.

Biztonsági szakértők szerint az FTC lépése nyomán az IoT eszközök gyártói várhatóan erősítik majd a termékfejlesztés biztonsági oldalát is, mert a fenyegetettséget valóban komolyan kell venni.

Piaci hírek

A Micron is megkapta az irdatlan amerikai állami támogatást

Az Intellel, a TSMC-vel és a Samsunggal együtt így már 28 milliárd dollárt osztott ki az amerikai kormányzat a hazai csipgyártó üzemek építésére és fejlesztésére.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.