Oroszország azt fontolgatja, hogy államilag ad ki engedélyeket külföldi programok, adatbázisok vagy akár csiptervezési szabadalmak használatára, feloldva a nem engedélyezett szoftverek használatával járó büntetőjogi és adminisztratív felelősséget – számolt be róla a Kommerszant. Az orosz üzleti lap szerint egy március 2-án készült kormánydokumentum, amely az orosz gazdaság támogatásának lehetőségeit vázolja fel a nemzetközi kereskedelmi szankciók közepette, a kötelező licencek bevezetését is javasolja a nehéz helyzetbe került informatikai szektorának védelmében.
Az új rendelkezések csak az Oroszország elleni szankciókat támogató országok jogtulajdonosaira vonatkoznának. Így a jogi védelem folyamatosságát fenntartanák az orosz vállalatoknak és az olyan országokból származó külső cégeknek, amelyek nem foglaltak állást az Ukrajna ellen indított háború kapcsán. A Kommerszant által idézett szövegből kiderül, hogy ezzel a Kreml az eredeti tulajdonosok beleegyezése nélkül biztosíthatná a megfeleő szellemi tulajdon felhasználásának jogát, akiket "a lehető leghamarabb" értesítene a döntésekről, és "megfelelő kompenzációt" biztosítana a számukra.
Ellencsapásnak elég gyenge?
A kommentárok kiemelik, hogy a szellemi tulajdon védelmének értéke eddig is minimum véleményes volt egy olyan országban, amelyikben még 2017-re is csak 62 százalékosra sikerült leszorítani a telepített kalózszoftverek arányát, miközben a szerzői jogok betartatását időnként a nemzetközi kereskedelmi normáktól eltérő célokra, például a politikai ellenzék elnyomására is felhasználják. Ezzel párhuzamosan a cloud computing felfutása az IT-cégeknek is olyan üzleti modelleket biztosít, amelyek révén a szellemi javakat tulajdonképpen elzárva, távoli adatközponokban kezelhetik.
A brit The Register riportjában idézett jogi szakértő szerint, ha a tervezetet a legerősebb formában valósítanák is meg, nem sok látszata lenne az állami szankciók, a technológi vállalatok önkéntes kivonulása vagy a fizetési hálózatok korlátozása közepette. Ha ugyanis a megfelelő társaságok egyszerűen faképnél hagyják az oroszokat, akkor az ottani ügyfelek ott maradnak a már meglevő csipekkel és kártyákkal a kezükben: a működő vevő-szállító kapcsolatok elvesztése mindenképpen az alapvető üzleti adminisztráció széles körű megzavarásával és a technológiafüggő projektek kisiklásával járna.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?