Hiába hozott legutóbbi negyedéve a vártnál jobb eredményt, a tőzsde a szoftvervállalatot is magával rántotta – lefelé.
Hirdetés
 

Az elemzők által vártnál jobb eredményeket jelentett az Oracle, de ez nem segített az árfolyamán. A koronavírus miatt a tőzsdék lejtmenetben vannak, és ennek hatása alól az Oracle sem tudja kivonni magát.

A február végén lezárt három hónapos időszak (az Oracle pénzügyi éve szerinti harmadik negyed) nettó bevétele 9,8 milliárd dollár volt, míg az elemzők valamivel kevesebbet, 9,75 milliárdot vártak. Az árbevétel éves alapon 2 százalékkal nőtt. A működési eredményt viszont 4 százalékkal tudta javítani a vállalat, ami így 3,5 milliárd dollár lett. A profitrátája 36 százalék.

Egyre jobban érződik a felhő stabilizáló hatása

Az Oracle bevételeinek többségét a felhős szolgáltatások és a licenctámogatás adják. Ez több mint 6,9 milliárd dollárt hozott, és éves összevetésben 4 százalékkal nőtt. (Ez is meghaladja az elemzői várakozást.) Ugyanakkor a felhős és az az on-premise licencek ismét csökkentek, most 2 százalékkal. Ez bő 1,2 milliárd dollár bevételt jelent.

A vállalat két – a forgalom szempontjából egyre marginálisabb – területen teljesített rosszabbul az elemzői várakozásoknál. A hardverértékesítésből 857 millió dollár bevétele származott, ami 6 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest (és 23 millióval kevesebbm mint amennyit az elemzők vártak), míg a szolgáltatások 778 millió dollárt termeltek, 1 százalékkal kevesebbet, mint egy éve (itt az elemzők mindössze 3 millióval vártak többet). A két üzletág együttesen a vállalat teljes bevételének 17 százalékát hozta, és ha kis mértékben is, de súlyuk évről évre csökken (2017-ben még 20 százalék volt a két üzletág együttes részesedése).

Safra Catz vezérigazgató, aki Mark Hurd halála óta egyedül vezeti a vállalatot, kiemelkedően jónak értékelte a negyedévet. Legfőbb fegyverténynek azt tartotta, hogy a cég árbevételének már 71 százaléka származik előfizetésekből, ami lehetővé teszi a profitráta folyamatos növekedését.

 
Oracle pénzügyi eredmények, 2020 Q3
Infogram


Ez Catz koncepciójának egyik központi eleme. Már 2015-ben arról beszélt, hogy a felhős modell, illetve általában az előfizetésekből származó bevételek miért jobbak a vállalatnak. Míg egymillió dollárnyi licenc értékesítése öt év alatt hoz újabb 1 milliót a terméktámogatásból, addig 1 millió dollárnyi értékesített platformszolgáltatás 5 millió dollárt hoz ugyanennyi idő alatt – fogalmazta meg akkor a lényeget.

A befektetők hisznek a vállalatnak

Az elemzők most abszolút pozitívan látják a vállalat jövőjét, nem utolsósorban a vezetése miatt. Oracle ebből a szempontból is a szektor legjobbjai között van – idézi a CNBC a Societe Generale elemzését. Ezt támasztja alá, hogy az elmúlt időszak két komolyabb recessziója alatt is növelte a nyereséghányadát, mivel képes volt a gyors költségcsökkentésre. Ugyanakkor a kilátások latolgatásánál azt is figyelembe kell venni, hogy a felhőszolgáltatások bővítése beruházásigényes – az Oracle is további intenzív beruházásokba fogott. A hatalmas infrastruktúra fenntartása azonban a vállalat rugalmasságát is csökkentheti.

Az eredmények közzététele után az Oracle árfolyama emelkedett, de aztán elsodorta a koronavírus miatt kialakult általános tőzsdei pesszimizmus.

Cloud & big data

Kikupálódott a szingapúri dohányosokra vadászó MI

A szigorú törvényeiről és magas technológiai szintjéről ismert városállam a tilos helyen dohányzókat is automatikus megfigyeléssel igyekszik tetten érni.
 
Hirdetés

A NIS2-megfelelőség néhány technológiai aspektusa

A legtöbb vállalatnál a megfeleléshez fejleszteni kell a védelmi rendszerek kulcselemeit is.

Az uniós direktíva felpezsdíti a magyar kiberbiztonsági piacot, az auditokból átfogóbb képet kapunk a gazdaság és az ország kiberképességeiről is. Interjú dr. Bencsik Balázzsal, az SZTFH kibervédelmi igazgatójával.

a melléklet támogatója a RelNet Technológia Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.