Elérhető a Strawberry projekt eredménye: o1-nek hívják, és képes bonyolultabb feladatok megoldására, mélyebb összefüggések feltárására – állítja az OpenAI.

Megérkezett az OpenAI szupertitkos projektjének, a Strawberrynek az eredménye: nyilvánosan elérhető az OpenAI o1 preview-ja két változatban. Azt, hogy az új modell a Strawberry projekt része, a cég is megerősítette.

Mint az OpenAI hivatalos blogján megjelent bejegyzéséből kiderül, nem egy modellről, hanem egy modellsorozat első eleméről van szó. A sorozat tagjai a cég szerint a korábbi modellekhez képest már valóban képesek lesznek összetett tudományos, matematikai vagy épp kódolási problémák megoldására. A modellsorozat a ChatGPT-ben, valamint API-n keresztül érhető el.

Egy ismert módszert sikerült automatizálni

Az, hogy az OpenAI új megközelítést alkalmazó modelleken dolgozik, nyár óta nem titok. Akkor azonban csupán annyi szivárgott ki, hogy a Strawberry modelleknél olyan új tanítási módszert alkalmaznak, amely "drámaian javítja majd az MI-modellek érvelési képességeit". Érvelés alatt ebben az esetben azt kell érteni, hogy az MI képes tervezni, leképezni a fizikai világ működését, és akár komoly kihívást jelentő, többlépcsős problémákat is meg tud oldani.

Az OpenAI azzal illusztrálta az o1 képességeit, hogy a modell 83 százalékos eredménnyel oldotta meg a Nemzetközi Matematikai Olimpia kvalifikációs feladatsorát, míg a GPT-4o megoldása mindössze 13 százalékos lett. A modell emellett drámaian javította a gépi teljesítményét kompetitív programozásban, míg a természettudományos problémák megoldását vizsgáló benchmark szerint jobban teljesít, mint egy PhD fokozattal rendelkező ember. (A teszteredményeket külön bejegyzésben részletezte a cég.)

A javulást egy ún. "gondolatláncolat" (chain-of-thought) érvelésnek nevezett technika alkalmazásával tudták elérni. A módszerről annyit árultak el, hogy a modell az összetett problémákat kisebb logikai lépésekre lebontva oldja meg. Hasonlóan ahhoz, amikor az ember sokáig gondolkodik, mielőtt megválaszolna egy nehéz kérdést, az o1 is gondolatláncolat segítségével próbálja megoldani a problémákat, azaz képes arra, hogy egyszerűbb lépésekre bontson komplex problémákat. Eközben megerősítő tanulással folyamatosan finomítja gondolatláncolatát, valamint a probléma megoldásánál alkalmazott stratégiákat. Eközben felismeri és kijavítja, amennyiben a megoldás során hibázott, ha pedig az alkalmazott stratégia nem működik, újabb megközelítést próbál ki.

Azt már korábban is tudták, hogy az MI-modellek teljesítménye javul az összetett problémák esetében, ha a feladatokat elemeire bontják, valamint megerősítő képzési módszert alkalmaznak. Eddig azonban ehhez emberi beavatkozásra volt szükség, míg az OpenAI megoldotta, hogy ezt a modellek autonóm módon elvégezzék.

Két csomag érkezik

A cég azt ígéri, hogy az új modellek a biztonság terén is hoznak előrelépést. Kidolgoztak egy új biztonsági képzési megközelítést, amely a modellek érvelési képességeit kihasználva éri el a biztonsági irányelvek betartását. A tesztek szerint a felhasználóknak sokkal kisebb esélyük van megkerülni a biztonsági irányelveket, mint a korábbi modelleknél. Az ezt vizsgáló legkeményebb jailbreaking teszten a GPT-4o mindössze 22 pontot ért el egy 100-as skálán, míg az o1 preview-ja 84-et.

A modellt két változatban adják ki. A teljes o1 mellett lesz egy o1-mini is. Utóbbit fejlesztőknek szánják. Mivel a modell alkalmas komplex kód generálására és hibakeresésére, elkészítették egy kisebb-gyorsabb-olcsóbb (az árazásról itt lehet tájékozódni) változatát, amely kizárólag kódolási problémák megoldására használható.

(Illusztráció: OpenAI)

Cloud & big data

Hadat üzennek a Wikipedia szerkesztői az MI-szennyezésnek

Programot indítottak a Wikipédia védelmében a félrevezető, mesterséges intelligenciával generált információval szemben, ami általában is egyre nagyobb mértékben károsítja az online információs teret.
 
Hirdetés

A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött

A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.

A probléma szorosan összefügg a felhő miatt egyre népszerűbb mikroszerviz architektúrák és webalkalmazások, pontosabban a használatukhoz szükséges API-k terjedésével.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.