A cég technológiai csomagjának végső célja az önjáró autók megalkotása.

Az intelligens otthonokon, valamint a viselhető eszközökön kívül az autók világa jelenleg a legvonzóbb fejlesztési terület a nagyvállalatok számára. A Google, az Apple, az NNG mind az autók belakásában lát fantáziát, abban, hogy a második otthonunkként működő járműveket behálózzák és az egyéb élethelyzetekben használt szolgáltatásokat elvigyék a kocsik műszerfalaiba. A mezőny most egy újabb nehézsúlyú játékossal bővül, mivel az Intel is bejelentette az autókkal kapcsolatos terveit.

A kód neve: IVS

Az In-Vehicle Solutions névre hallgató technológia hosszú távú célja a vállalat szerint az, hogy a gépjárművek saját magukat is irányítani tudják, addig pedig azt szeretnék elérni, hogy a járművek még átfogóbb információközlésre legyenek képesek, több segítséget nyújtsanak tulajdonosainak. Itt egy olyan hardver- és szoftvertermék-családról van szó, amely egy integrált operációs rendszert, egy köztesszoftvert (middleware szoftver) és egy fejlesztőkészletet tartalmaz.

Az Intel arra számít, hogy ennek a szabványos platformnak köszönhetően az infotainment fejlesztés ideje több mint tizenkét hónappal, a költségek pedig akár 50 százalékkal csökkennek, s így lehetővé válik az autógyártók számára, hogy műszaki erőforrásaikat a technológiai innovációra és a gépkocsivezetés élményére összpontosítsák. A vállalat által kiadott közlemény egyelőre csak általánosságokban beszél a várható fejlesztési irányokról, egyedül a vezetéssegítő funkciókat, valamint az önjáró autók vízióját említi.

A dolgok és az ő internetük

Nem véletlen a nyitás az autóipar felé, hiszen a cég Internet of Things, azaz dolgok internete területével foglalkozó üzletága az előző év hasonló időszakához képest 32%-kal, 482 millió dollárra növelte bevételét, elsősorban a gépjárműveknél használt infotainment fedélzeti rendszerek iránti felfokozott keresletnek köszönhetően.

Az Intel az alapok lerakását már 2012-ben megkezdte, amikor megalapította a 100 milliárd dolláros Intel Capital Connected Car nevű pénzügyi alapot, amelynek célja, hogy felgyorsítsa az autóipari fejlesztéseket, valamint olyan új technológiák születését segítse elő, amelyek lehetővé teszik a jövőbeli autonóm gépjárművek megvalósítását. A legutóbbi beruházás célpontja a ZMP volt, amely autonóm vezetői platformok, illetve a jövőbeli közlekedésnél kritikus fontosságú érzékelők, radarok és kamerák által összekötött gépjárművek fejlesztésével foglalkozik.

Mobilitás

Péntek délután érdemes lehet kikapcsolni a Copilotot

Az ötletet a Gartner szakértője dobta fel egy héten tartott biztonsági konferencián.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.