A technológiai startupoknál zajló elbocsátásokat követő layoffs.fyi platform adatai alapján az idén már közel 75 ezer alkalmazottat küldtek el ezektől a vállalkozásoktól, de a legnagyobb piaci szereplők közül is sokan változtattak korábbi munkaerő-felvételi terveiken. A Ciscónál, a Salesforce-nál, a Microsoftnál, az Intelnél, a Metánál vagy az Nvidiánál is létszámstopot rendeltek el, állásajánlatokat vonnak vissza, sőt egyes helyeken ugyancsak elbocsátásokhoz folyamodnak. Az ágazatra szakosodott toborzási szakértők szerint azonban a technológiai ipar álláskeresőinek helyzete mégsem annyira vészes, mint ahogy a korábbi felívelő trend megtöréséből következne: a Dice karrieroldalon például 2022 januárja és júniusa között 45 százalékkal nőtt a műszaki álláshirdetések száma, ami 52 százalékos növekedést jelent az előző év megfelelő időszakához képest.
A Business Insider riportja arra hívja fel a figyelmet, hogy a különféle méretű vállalatnak ég lassulás idején is szükségük van technológiai dolgozókra, sőt bizonyos szerepkörök még a felvétel leállításakor is kivételt képeznek. A hektikus időszak ráadásulaz alacsonyabb profilú vagy nem technológiai cégek számára is lehetőséget jelent, hogy olyan tehetségeket szerezzenek meg maguknak, akiket korábban nem tudtak elcsábítani vagy megfizetni. A lapnak nyilatkozó egyik fejvadász szerint ugyanez igaz az álláskeresőkre is: akik nagyvállalati tapasztalatokkal rendelkeznek, azok gyakran érdeklődnek az olyan pozíciók iránt, ahol nagyobb hatást tudnak gyakorolni, gyorsabban elintézhetik a dolgokat, és nem töltik minden idejüket megbeszéléseken.
Némi rugalmasság azért nem árt majd
Ezek alapján a nagy techvállalatok visszafogottsága ellenére is van választási lehetősége azoknak, akik reális elvárásokkal próbálják magukat elhelyezni munkaerőpiacon, a technológiai ágazat munkanélkülisgi mutatói pedig még mindig messze alacsonyabbak a többi piaci szegmens átlagánál. A technológiai szakmák kilátásai is sokkal jobbak, mint általában a technológiai ipar kilátásai, miután nem csak a Google-nél, hanem a kiskereskedőknél, a kormányzati szerveknél és más cégeknél is szükségük van rájuk. A BI által megszólaltatott szakértők szerint a piac ugyan hullámzik, de nekik lehetőségük van újabb készségek elsajátításával és bizonyítványok megszerzésével "recesszióállóvá" tenniük magukat a mesterséges intelligenciára, a kiberbiztonságra a cloud migrációra és más digitalizációs területekre vonatkozó képességekkel.
A cikk szerint nagy lehetőségek vannak a kisebb cégekben az induló vállalkozásoktól a középvállalatokig, a legnagyobbak aktuális gyakorlatai pedig sosem tükrözik feltétlenül a teljes piac helyzetét. Összességében továbbra is komoly forrásokat fektetnek az informatikai pozíciókba, bár a mostani helyzetben a munkavállalók részéről is nagyobb rugalmasságra lesz szükség, amennyiben a fizetések a kisebb szervezeteknél kevésbé alkuképesek. Az BI az Indeed álláskereső oldal adatait is idézi, amelyek értelmében a szoftverfejlesztéssel kapcsolatos álláshirdetésekből még mindig 125 százalékkal több forog a világjárvány előtti adatokhoz képest, az Indeed Hiring Lab egyik elemzőjének pedig az elkövetkező időszakra (ami ebben az esetben persze csak hónapokat jelent) nem tűnik úgy, hogy komoly felfordulásra kellene számítani.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?