Az IDC előrejelzése szerint a belátható jövőben is átlagosan 9-10 százalékos éves növekedésre lehet számítani.
Hirdetés
 

Az IDC a hét közepén tette közzé az informatikai biztonsági piaccal, vagyis az IT-biztonsági hardverek, szoftverek és szolgáltatások összességével kapcsolatos legfrissebb előrejelzését. A piackutató prognózisa alapján ebben az évben a teljes iparág globális bevételei a 103 milliárd dollárt is meghaladják majd, ami 9,4 százalékkal lenne több az egy évvel korábbinál. Ezt is figyelembe véve 2018 és 2022 között hasonló ütemű, átlagosan évi 9,2 százalékos erősödésre számítanak, így három év múlva már közel 134 miliárd dolláros forgalommal számolnak.

Jó ügyfelek az információs üzleti szervezetek

A folyamatos növekedés okát az IDC is abban látja, hogy a veszélyforrások és a szabályozási követelmények is egyre komolyabb követelményeket támasztanak az informatikai biztonság területén. A legtöbb beruházásra három területen, a szövetségi és helyi kormányzatoknál, az egyedi gyártásban és a bankszektorban kerül sor, ezek együttesen több mint 30 milliárd dollárt jegyeznek majd a 103,1 milliárdos idei költésekből. További három szegmensben, így a folyamatelvű gyártásban, a professzionális szolgáltatásokban és a telekommunikációban, további 6 milliárd dollárt fordítanak ebben az évben az IT-biztonság fejlesztésére.

Ez majdnem teljesen egybevág a leggyorsabb növekedést produkáló ágazatok listájával, amelyet ugyancsak a helyi kormányzati intézmények (11,9 százalék) és a telekommunikációs szolgáltatók (11,8 százalék) vezetnek a nyersanyag-kitermelés (11 százalék), a bankok (10,4 százalék) és a központi kormányzati szervezetek (9,9 százalék) előtt. Az átlagot tekintve is ezek a területek húzzák fel a bevételeket a 2017-2022-es időszakban, tekintve, hogy nélkülük az összes többi szektor összetett éves növekedési átlaga már csak 8,3 százalékra jönne ki.

Az IDC ehhez hozzáteszi, hogy a magasabb költés nem meglepő módon összefügg azzal, ha egy-egy területre különösen jellemző a nagy tömegű érzékeny adat kezelése, illetve ettől nem teljesen függetlenül szigorúbb szabályozási környezetben kell tevékenykedniük az iparági szereplőknek. Mindemellett léteznek olyan ágazatok is, mint az említett professzionális szolgáltatások, ahol teljes egészében információ alapú szervezeti működésről beszélhetünk, ezért nem véletlen, hogy ezek is már a legnagyobb vásárlók közé léptek.

Inkább fizetnek, mert nem győznek foglalkozni vele

Technológiai szempontból a menedzselt szolgáltatások adják a forgalom legnagyobb önálló részét, ami 2019-ben az IDC szerint a 21 milliárd dollárt is meghaladja majd. Csak ez után következnek a biztonsági vonatkozású hardvereszközök, a tűzfalak vagy a behatolás-érzékelő és -megelőző rendszerek, míg a harmadik legjelentősebb kategóriába az integrációs szolgáltatásokat és a végponti biztonsági szoftvereket sorolják. Ez a három csoport egyben a leggyorsabban növekvő területeket is meghatározza: a menedzselt szolgáltatások akár 14,2 százalékos átlagos éves növekedést is jegyezhetnek.

Utóbbiról szólva már tavaly ilyenkor is jól mutatta a fejlődés ütemét, hogy az IT-biztonsági ipar szállítóit készületlenül érte az előfizetéses modellek népszerűsége – olyannyira, hogy a Symantecnek például nem is sikerült teljesítenie utolsó negyedéves bevételi tervét, mivel alulbecsülte a SaaS termékei iránti keresletet. Az IDC most újra megállapítja, hogy egyre több szervezet unja meg a házon belül vitt biztonsági megoldásokkal való küszködést, és a legváltozatosabb igényekkel fordulnak a menedzselt biztonsági megoldásokat szolgáltató cégek (MSSP) és a konzultációs szolgáltatások felé.

Földrajzilag a legtöbb költésre magasan az Egyesült Államokban kerülhet sor, ahonnan a piackutató egymagában 44,7 milliárd dollárra számít – ha ehhez hozzáadjuk a nyugat-európai bevételeket, akkor a bevételeket tekintve máris a teljes világpiac nagyjából kétharmad részéről beszélünk. Ugyancsak az összes költés kétharmad része jön majd a nagy (500-1000 alkalmazottat foglalkoztató) és a nagyon nagy (több mint 1000 fős) vállalatoktól, miközben a konzumer biztonsági költések mindössze 5,7 milliárd dollárban állnak meg az év végéig.

Biztonság

Megkezdték a kirajzást a SpaceX globális internetet biztosító műholdjai

Elon Musk cége sikeresen pályára állította az első 60 eszközt, de a működőképességhez még sokkal több kell.
 
Ha nem sikerül megválaszolni azokat a biztonsági kihívásokat, amelyek az informatikai fejlesztések még mélyebb integrációjával járnak, nem teljesedhet ki a gyártóipar negyedik forradalmát elhozó trend. Lehetőségek és buktatók.
A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2018 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.