Ezúttal a Bloomberg közölt újabb pletykákat az iPhone 17 Air okostelefonról, ami a hasonlóan elnevezett MacBookok és iPadek mintájára az eddigi legvékonyabb iPhone-ként mutatkozna majd be.
Hirdetés
 

A Bloomberg hétvégi riportja alapján az Apple a várakozásoknak megfelelően iPhone 17 Air néven hozza ki az ősszel megjelenő, extrakarcsú okostelefonját, hasonlóan a MacBook Airhez vagy az iPad Airhez, melyek megjelenésükkor szintén a kategória legvékonyabb változatának számítottak. A lap szerint az új készülék "a jövő technológiáinak tesztmezője lesz", beleértve azokat a megoldásokat is, amelyek a későbbiekben a gyártó első összecsukható kijelzővel tervezett eszközeihez is elvezethetnek.

A cikk alapján az iPhone 17 Air várhatóan 2 milliméterrel lesz vékonyabb a jelenlegi iPhone-oknál, miközben más források ugyancsak néhény nappal ezelőtt 5,5 és 6,25 milliméter közé tették az okostelefon vastagságát – ezzel közel járna az iPad Pro M4-hez, és még mindig alatta lenne az eddigi legvékonyabb iPhone-nak, az iPhone 6-nak. A Bloomberg mindenesetre kiemeli, hogy ez nem csak erőfitogtatás az Apple részéről, hanem tényleg az összehajtható iPadek és iPhone-ok felé vezető útnak tekinthető.

Szuperszemüvegről semmi hír

A fentiek szerint az iPhone 17 Air az egyik első komoly próbája lehet a házon belül fejlesztett, Sinope kódnéven hivatkozott modemnek, ami idén tavasszal debütál majd az iPhone SE-ben. Az idei iPhone-kínálatban minden bizonnyal megjelennek az Apple által tervezett Wi-Fi/Bluetooth csipek is, bár arról nem szólnak a híresztelések, hogy ezeket rögtön az iPhone 17 Airbe is beépítenék. Szó van azonban egy 6,6 hüvelykes ProMotion OLED kijelzőről, amit eddig csak az iPhone Pro modellekben használtak.

A találgatások ezen túl 48 megapixeles hátsó és 24 megapixeles szelfikamerát, az Apple A19 csipjét és az iPhone SE 4-hez hasonlóan 8 GB RAM-mal futtatott Apple Intelligence MI-funkciókat emlegetnek. A Bloomberg a többi, 2025-re várt Apple-termék között egyébként újra felhozza az okos otthonokba szánt Apple-hubot, de a lap első számú pletykaforrása, Mark Gurman nem említ új verziót a cég Vision Pro vegyesvalóság- (MR-) headsetjéből, melynek szintén erre az évre várták egy jóval olcsóbb változatát.

Konzumer tech

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.