Február végén-március elején hozhatják nyilvánosságra azt az ENSZ-jelentést, amely szerint a hekkerek egyre fejlettebb módszerekkel termelnek egyre több pénzt az észak-koreai nukleáris és fegyverkezési programokhoz.
Hirdetés
 

Észak-Korea összességében nagyobb értékben lopott el kriptoeszközöket 2022-ben, mint korábban bármely más évben, ezúttal már célba véve az űripari és védelmi cégek hálózatait is – derül ki a Reuters hétfői tudósításából. A hírügynökség egy bizalmas, néhány hét múlva nyilvánosságra kerülő ENSZ-jelentésre hivatkozva számolt be róla, hogy Phenjan egyre kifinomultabb technikákat alkalmaz a potenciálisan értékes információ megszerzésére. A megfigyelők hosszú ideje vádolják vele Észak-Koreát, hogy kibertámadásokkal segíti nukleáris és rakétaprogramja finanszírozását, a Chainalysis blokklánc-technológiai piackutató tavaly már 400 millió dollárnyi kriptovaluta lenyúlását írta az ottani hekkerek számlájára.

Bár Észak-Korea tagadja a kibertámadásokról szóló vádakat, a jelentés olyan dél-koreai becsléseket idéz, amelyek alapján 2022-ben már 630 millió dollár értékben loptak el virtuális eszközöket, egy meg nem nevezett kiberbiztonsági cég értékelése szerint pedig az összeg az 1 milliárd dollárt is simán meghaladja. Arra az ENSZ anyaga is kitér, hogy a kriptovaluták értékének gyors változása nagyban befolyásolhatja az ilyen számításokat, de abban így is mindenki egyetért, hogy az előző év rekordot hozott az észak-koreai hekkerek által lenyúlt javak tekintetében, módszereik fejlődése ráadásul az ellopott pénzeszközök nyomon követését is egyre nehezebbé teszi.

Nem mindenki könnyíti meg a védekezést

Az Észak-Koreához kötött hekkercsoportok csoportok különféle módszerekkel, köztük adathalászattal, rosszindulatú programokat telepítésével és zsarolóvírusokkal operálnak, decemberben pedig mi is beszámoltunk egy dél-koreai kormányzati jelentésről, amelynek értelmében a diktatúra évente több százmillió dollárnyi devizához jut azzal is, hogy szoftvermérnökei hamis papírokkal vállalnak távmunkás megbízásokat külföldi cégeknek. Ez ráadásul nem csak az illegális foglalkoztatás miatt érdekes, hiszen a magukat másnak kiadó észak-koreaiak olyan állásokra pályáznak, ahol a későbbi támadásokhoz felhasználható adatokhoz férhetnek hozzá.

A dolog egyébként fordítva is működik: a Microsoft néhány hónappal ezelőtt arra figyelmeztetett, hogy egy észak-koreai hekkercsapat a LinkedIn vagy akár a Twitter hálózatában futtat adathalász kampányokat, fejvadászként lépve kapcsolatba a célpontokkal. A szükséges bizalom kialakítását követően áttereli a kommunikációt a WhatsApp-ra, ahol malware-eket próbálja eljuttatni az áldozatok eszközeire olyan technikákkal, amelyek nem tűnnek ki a legitim forgalomból. A Reuters felidézi, hogy tavaly májusban Kína és Oroszország megvétózta az újabb ENSZ-szankciók bevezetését Észak-Koreával szemben, amelyek magukban foglalták volna az érintett Lazarus hekkercsoport eszközeinek befagyasztását is.

Biztonság

A Tesla robotaxik csókolommal köszönhetnek az emberi sofőröknek

Úgy fest, hogy még akkor is négyszer gyakrabban baleseteznek az átlagos amerikai autóvezetőkhöz képest, ha feltételezzük, hogy minden ütközésüket bejelentették.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.