Lapértesülések szerint a a Google Cloud Platform újabb jelentős ügyfelet szerzett: az Apple félmilliárd dolláros nagyságrendben veszi igénybe a Google felhős infrastruktúra-szolgáltatását.

A CRN beszámolója alapján az Apple 400 és 600 millió dollár közötti értékben kötött szerződést a Google-lel a társaság Cloud Platform szolgáltatásának igénybevételéről, még az elmúlt év végén. A lap meg nem nevezett forrásai szerint ezzel párhuzamosan jelentősen csökkentették az Amazon Web Services-től (AWS) való függőségüket, amelyet az Apple az iCloud és más szolgáltatásai futtatásához vesz igénybe.

Az a hírekből nem derül ki, hogy éves megállapodásról vagy egy teljes keretösszegről van szó, mint ahogy az sem, hogy a költségeket teljes egészében az AWS-től csoportosították-e át a Google infrastruktúra-szolgáltatásához. Az értesülést eddig egyik érintett fél sem kommentálta.

Milliárdos megrendelések a versenytársaktól

A Morgan Stanley egyik múlt havi jelentése szerint az Apple legutóbb éves szinten egymilliárd dollárt költött az AWS-re, és a lapok már azt is évek óta tényként kezelik, hogy a társaság az AWS mellett a Microsoft Azure felhőszolgáltatásait is használja. Igaz, azt hivatalosan sem az Amazon, sem a Microsoft nem erősítette meg soha, hogy az Apple az ügyfele volna, de egy két éve közzétett iOS biztonsgi white paper tanúsága szerint például az Amazon S3 és a Microsoft Azure az iOS titkosításával kapcsolatos állományokat is tárol.

Ugyanakkor az Apple 3,9 milliárd dolárért újabb saját adatközpontokat is épít, jelenleg éppen Arizonában, Írországban és Dániában, amelyek közül az első már az idén munkába állhat. Ezt figyelembe véve a CRN azt valószínűsíti, hogy a Google nem csak jelentős ügyfelet szerzett, de azt közvetlen riválisa, az Amazon kárára tette, akinél ezzel praktikusan megfeleződtek volna az Apple költései.

Ha első pillantásra furcsának is tűnik, hogy az Apple a legnagyobb (mobil)piaci versenytársak cloud üzletét támogatja, a hasonló megállapodások nem számítanak szokatlannak a publikus felhőszolgáltatások területén. Ezt elsősorban az intenzív árversennyel magyarázzák, ami különösen érvényes a számítási és tárolóinfrastruktúra-szolgáltatásokra.

Látványos eredmények az új felhős üzletágban

Ahogy arról november végén mi is beszámoltunk, a VMware-alapító Diane Greene vezetésével csak nemrég vonták össze egy külön szervezeti egységben a Google felhőszolgáltatásait, mint amilyen a Cloud Platform, a Google for Work vagy a Google Apps. Bár maga a Google tulajdonképpen mindig is felhőszolgáltató volt, 2014-ben még bevételeinek közel 90 százalékát az online hirdetési megoldásokból szerezte, így a lépésnek mindenképpen komoly jelentősége van.

Green, akinek múltja miatt komoly reputációja van a nagyvállalatok körében, már rövid idő alatt is látványos sikereket ért el: a múlt hónapban az amúgy szintén AWS-ügyfél Spotify állapodott meg a Google-lel, és a Verizon mobilszolgáltatóval is kinéz egy stratégiai megállapodás a Google Cloud Platform infrastruktúráját használó, de a Verizon márkaneve alatt futó hibridfelhő-szolgáltatás elindításáról.

A Google cloud üzletága egyébként igen ambiciózus terveket dédelget: a vállalat elképzelései szerint 2020-ra már többet hoznak majd a konyhára a felhő alapú szolgáltatások, mint a jelenleg domináns hirdetési megoldások. Ez a mostani számokat tekintve azt is jelentené, hogy addigra a képzeletbeli dobogó harmadik fokára szorítanák vissza a Microsoftot, és komolyan fenyegetnék az Amazon vezető pozícióját.

Cloud & big data

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.