Nextbit és Baton: végre megoldódhat a mobileszközök közötti alkalmazás átadás.
Hirdetés
 

Múlt héten sajnos ellőttük a „Mobilos app, amire mindig is vágytunk” címet, de legszívesebben most is bevetnénk, mivel a Nextbit alkalmazása könnyedén megüti a PhotoMath szintjét. Sőt. A San Fransiscoban működő startup komoly multi háttérrel arra kereste és találta meg a megoldást arra, hogy miként lehet az egyik eszközön elkezdett műveleteket, játékot, vagy bármilyen tevékenységet egy másik készülékek zökkenőmentesen folytatni.

Folytassa, ahol abbahagyta!

A korábban az Apple-nél, Google-nál, Amazonnál dolgozó fejlesztők Baton névre keresztelt, rendszer szintű megoldása azért különleges és nagy dolog, mert a jelenlegi állás szerint az előbb részletezett problémát úgy oldják meg, hogy ahhoz a szóban forgó alkalmazásnak nincs szüksége módosításra, vagy frissítésre. Ez azért jelentős részlet, mert az eddigi megoldások (pl. Apple Handoff) csak akkor működtek, ha az appot a fejlesztők frissítették.

A NextBit munkatársai jelenleg ott tartanak a folyamatokban, hogy két Android eszköz között megoldották az használatban lévő app átadását egy másik eszközre úgy, hogy az új felületen minden pontosan úgy várja a felhasználót, ahogy azt abbahagyta az előzőn. Ehhez mindössze annyit kell tenni, hogy a multitasking gomb hosszanti megnyomása után megjelenő menüből kiválasztják a korábban a rendszerbe regisztrált mobilt, vagy tabletet, és pár másodperc alatt a játékállás, vagy a megkezdett dokumentum átkerül a másik készülékre.

Az eljárás első olvasatra egyszerű, hiszen a készítők a The Verge munkatársainak adott interjújában úgy nyilatkoztak, hogy a Baton a kéréskor egy pillanatfelvételt készít a használatban lévő adatokról, azt fellövi a felhőbe, hogy azok a kívánt memóriába probléma nélkül megérkezhessenek. A folyamat gyorsan zajlik, mivel alig fél megabájtos pillanatfelvételt készít a szoftver az adatokról, illetve az alkalmazás állapotáról.

Már meg is van az első partner

Egy kezdeti stádiumban lévő projektről van szó, amihez a NextBit munkatársai a Cyanogenmodban találta meg az első partnert. A Baton alapú rendszer tesztelése jelenleg a CM egy szűk felhasználói csapatának bevonásával történik, a terv pedig az, hogy a sikeres tesztek után jöhet a nyitás a többi felhasználó felé, ami egy Play Store–ból letölthető appot fog jelenteni. Ez azt jelenti egyelőre, hogy a használatához rootolni kell a mobilokat, de gőzerővel folynak a tárgyalások arra nézve, hogy erre ne legyen szükség a jövőben.

A Baton ezen kívül megoldaná az alkalmazások adatainak felhőbe való szinkronizálását, a segítségével teljes biztonsági mentés készülhet a mobilok tartalmáról, ami aztán egy új készülék használatba vételekor könnyedén visszatölthető a memóriába. Az app az elképzelések szerint ingyenesen kerül majd a felhasználókhoz, de már most gondolkodnak olyan prémium funkciókon (pl. televíziók bevonása a támogatott készülékek közé), amiért már pénzt kérnének. 

Konzumer tech

Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését

Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.