A tervezett felvásárlás híre már a nyár közepén felröppent, ma hivatalosan is bejelentették az állami tulajdonszerzést a mobil távközlési szolgáltatóban.

Az Antenna Hungária és a PPF Csoport csütörtök délutáni közleményében jelentette be, hogy az Antenna Hungária 25 százalékos részesedést vásárolt a magyarországi Telenor cégekben (Telenor Magyarország, Telenor Real Estate). A partnerek ennek értelmében egy új holdingot hoztak létre, amely vegyesvállalatként működik a PPF Csoport 75 százalékos és az Antenna Hungária 25 százalékos tulajdonában.

A közlemény szerint a Telenor Magyarország üzleti működését továbbra is a PPF irányítja, a cég menedzsmentje és vezetősége változatlan formában folytatja munkáját. Az Antenna Hungária stratégiai partnerként egy-egy főt delegál az új holding igazgatóságába és felügyelőbizottságába, illetve egy-egy megfigyelőt a Telenor Magyarország és a Telenor Real Estate igazgatóságába és felügyelőbizottságába.

A PPF Csoport még 2018-ban 2,8 milliárd euróért vásárolta meg a Telenor magyar, bolgár, szerb és montenegrói távközlési leányvállalatait, valamint a Telenor Common Operation technológiai szolgáltatót, miután az említett operációkat az előző évben közös klaszterbe szervezték. A prágai központú PPF Csoport a közép-kelet-európai térség legnagyobb magántőke-befektető társasága, a PPF Aréna 1 pedig a térség egyik vezető távközlési csoportja.

A mostani felvásárlás terveiről legelőször júliusban számolt be a Népszava. A lap akkor azt írta, hogy az új tulajdonossal jó évet zárt a cég, forrásai szerint pedig az árbevétel-növekedés is közrejátszhatott az állami tulajdonszerzésben. A cikkben kiemelték, hogy 2010 óta érezhetően erősödött az a tendencia, hogy az állam igyekszik tulajdonosként is jelen lenni stratégiai iparágakban, a mobil távközlés pedig jó ideje ilyen területnek számít.

Piaci hírek

Muskhoz hű körítéssel jelentkezett be a tőzsdefelügyelethez a SpaceX

A várhatóan még idén parkettre lépő űrkutatási, távközlési és MI-fejlesztői vállalatpolip szerint potenciálisan a világ minden üzletét, sőt még egy kicsit többet is képesek lehetnek majd megszerezni az általuk alakított új érában.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.