A nyílt forráskódú MongoDB-vel kompatibilis adatbázismotort fejlesztett az AWS-hez.
Hirdetés
 

Új dokumentum-adatbázis szolgáltatást indított tegnap az AWS. A DocumentDB kompatibilis a világ legnépszerűbb NoSQL adatbázisával (lásd lentebb a grafikont), a MongoDB-vel, pontosabban annak 3.6-os verziójával – írja az Amazon a szolgáltatás ismertetőjében. A leírás szerint a DocumentDB-t választó ügyfelek továbbra is tudják használni a MongoDB adatbázisaikat. Ehhez implementálták bele a MongoDB API 3.6-os verzióját, így a felhasználó lényegében minden korábbi MongoDB-eszközét tovább tudja használni.

Nem az Amazon az első, amely MongoDB-alternatívát keres: a Microsoft tavaly indítottal el az Azure DocumentumDB-t: ott az volt a mondás, hogy az Azure DocumentumDB-ben tárolt adatokat lehet MongoDB-hez írt alkalmazásokkal használni.

Egyszerűbb kezelés, rugalmas méretezhetőség

Az Amazon azzal indokolta a szolgáltatás elindítását, hogy bár a MongoDB valóban robusztus rendszer, nehéz vele felépíteni olyan, nagy teljesítményű alkalmazásokat, melyek aztán gyorsan átméretezhetők, ha nagyobb teljesítményre lenne szükség. Az Amazon állítása szerint az új adatbázisa épp ebben tud segíteni.

A DocumentDB a leírás szerint elosztott, hibatűrő és öngyógyító rendszer. Méretezhetősége 10-től 64 terabájtig terjed, és 10 terabájtos lépésekben lehet bővíteni. A tárolás és a számítás egymástól független, és ezek külön-külön is méretezhetők. A rendszer 99,99 százalékos rendelkezésre állást ígér. Az adatokat hat példányban replikálja, és a failover 30 másodperc, azaz ennyi idő alatt tudja átvenni egy másolat az elsődleges példány helyét, ha az megsérülne. A gyors hibakezelés érdekében a rendszer támogatja a MongoDB-replikák emulációját is.

Az Amazon még azzal is megtolja saját adatbázisát, hogy az ügyfelei hat hónapig ingyenesen migrálhatják MongoDB adatbázisokat az DocumentDB-re.

A bejelentésre gyorsan rárepült a szaksajtó. Az Amazon lépése ugyanis egy régóta érlelődő változás eredménye. Ahogy azzal a Bitport is foglalkozott néhány éve, a felhőszolgáltatások óriási felhajtóerőt jelentettek a nyílt forráskódú megoldásoknak. Mára eljutottunk oda, hogy a zárt irány apostolának tekintett Microsoft is minden fontosabb iparági szövetségbe belépett, amely a nyílt forráskód körül szerveződött.

De ki fizeti a révészt?

Csakhogy ez visszahatott a közösségi fejlesztésekre is. Meglehet, nagyon sok a nyílt forráskódú termékeket közösségi alapon fejlesztenek, de a felhőben használt rendszereknél – a sokkal szigorúbb követelmények (megbízhatóság, teljesítmény, menedzselhetőség stb.) miatt – a jelentősebb open source termékek mögött álló cégek már profi fizetett fejlesztőcsapatokat alkalmaznak. Ez pedig felveti a kérdést: ki és miből fizeti ezeket a fejlesztőket?

Végül a múlt év folyamán több open source cég is változtatott a licencpolitikáján. Addig arra építettek, hogy szakértelmet, támogatást, implementációs szolgáltatásokat stb. nyújtanak az amúgy szabadon felhasználható szoftverükhöz, és ebből keresnek jól-rosszul (az IBM által a közelmúltban megszerzett Red Hat például meglehetősen jól).

A nagy felhőszolgáltatók azonban egyre nagyobb léptékben kezdtek nyílt forráskódú termékekre építve kereskedelmi szolgáltatásokat nyújtani. Egyes open source fejlesztő cégek azzal reagáltak, hogy olyan licencelési modellre tértek át, amivel megnehezítették a felhőszolgáltatóknak szoftvereik használatát. A MongoDB tavaly októberben vezette be az ún. SSPL (Server Side Public License) licencet. Ez kimondja, hogy minden olyan szervezetnek, amely MongoDB-t kínál szolgáltatásként, meg kell nyitnia a szolgáltatás nyújtásához írt kódjait, vagy kereskedelmi licencet kell vásárolnia.

 
DB-Engines Ranking 2018 január
Infogram


Bár az Amazon zökkenőmentes együttműködést ígér, azt már nem, hogy minden olyan alkalmazással együttműködik, ami MongoDB-t használ. Shawn Bice, az AWS NoSQL adatbázisokért felelős alelnöke úgy fogalmazott, hogy a DocumentDB minden széles körben használt MongoDB szolgáltatást támogat. Ugyanakkor, mint arra a GeekWire felhívja a figyelmet, az AWS adatbázisa csak egy régebbi verzióval ígér kompatibilitást, így az új funkciók egy részéről a DocumentDB-re váltó felhasználóknak le kell mondaniuk.

Nem fekete-fehér...

A MongoDB elnök-vezérigazgatója, Dev Ittycheria úgy kommentálta az Amazon bejelentését, hogy hízelgő számukra, hogy az Amazon őket másolja, és ez szerinte a MongoDB dokumentummodelljének a népszerűségét bizonyítja. Ehhez a cég jelenlegi technológiai igazgatója, Eliot Horowitz még hozzátette, cégük egyetlen célja, hogy a legjobb eszközt biztosítsák a fejlesztőknek ahhoz, hogy az adatokkal szabadon és bárhol dolgozhassanak. És ez az elkötelezettség  minden utánzattól megkülönbözteti a MongoDB-t.

A Techcrunch mindehhez hozzáteszi: a fejlesztők nem voltak maradéktalanul elégedettek a MongoDB szolgáltatásaival, az Amazon pedig törekszik arra, hogy azt nyújtsa számukra, amit valóban szeretnének.

Ráadásul az utóbbi időben egyre aktívabb a nyílt forráskód terén is. A Java SE körüli változásokat bemutató cikkében Hegedüs Tamás, az IPR-Insigths licencelési tanácsadója, is hoz ilyen példát: az Amazon aktívan beszállt az OpenJDK projektbe, valamint Corretto néven saját Java-disztribúciót is fejleszt. A GPL licenc alatt ingyenes lesz magán és üzleti célra egyaránt.

Cloud & big data

SAP NOW Hungary: szerszámkészlet az ügyfelek lenyűgözéséhez

Beszámolónk a 2019-es SAP NOW Hungary konferencia első napjáról, ahol ebben az évben minden az intelligens vállalat koncepciójáról szólt.
 
EZ A HELYZET SIÓFOKON

SAP NOW Hungary:
szerszámkészlet az ügyfelek lenyűgözéséhez

Az SAP kétnapos rendezvénye az idén is követhető a Bitporton!

TOVÁBB A KÖZVETÍTÉSRE >

Ömlik a pénz a digitalizációval foglalkozó startupokba, de a rossz beidegződések még mindig lassítják az átalakulást.

a melléklet támogatója az Aruba Cloud

Hirdetés

Nagyvállalati mesterséges intelligencia (MI) megoldások a Lenovótól

Elkezdődött a mesterséges intelligencia hajtotta gazdasági átalakulás. Az összetett technológia könnyű használatba vételét, rugalmas bővítését ígérik a Lenovo adatközponti megoldásai.

A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2019 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.