Amint bejelentették, hogy az IBM felvásárolja a Red Hatet, elindultak a találgatások, mi lesz a Red Hat sorsa az IBM-es keretek között. Egyelőre úgy tűnik, hogy az IBM nem akarja szorosabban integrálni saját szervezetébe az open sorce megoldásokat szállító szoftvercéget. Maradnak a Red Hat más szolgáltatókkal kialakított partnerségei (AWS, Microsoft Azure, Google Cloud, Alibaba stb.), és megmarad a szervezeti önállósága is a jelenlegi menedzsmenttel együtt.
Ennek ellenére sokan féltik a Red Hatet. A legnagyobb kockázatot abban látják, hogy az IBM hatalmas, bürokratikus szervezete rosszul hat a sokkal agilisabb, kockázatvállalóbb Red Hatre. Kérdés az is, hogy a globális hálózattal mi lesz.
Ezzel kapcsolatban kerestük Szentiványi Gábort, a Red Hat hazai disztrubútorának és szolgáltatási partnerének, az ULX Kft.-nek az ügyvezető igazgatóját.
Jövő nyáron már többet tudunk
Mint mondta, egyelőre kevés a konkrét információ, de az biztos, hogy változás a felvásárlás lezárásáig, azaz jövő év közepéig nem várható. Ahogy az ilyen méretű felvásárlásoknál lenni szokott, a megállapodást követi a részletek kidolgozása, és azok ismerete nélkül korai lenne bármit is mondani.
Ugyanakkor Szentiványi is azt olvassa ki a két cég nyilatkozataiból, hogy az IBM nem akarja szorosabban integrálni a szoftvercéget saját szervezetébe. Akár hasonló jellegű kapcsolat is elképzelhető a két cég között, mint amilyent a Dell is kiépített a gigapénzekért megszerzett EMC-vel.
Emellett a két cég – méretből és a hagyományból adódó – eltérő vállalati kultúráját Szentiványi is említette a szorosabb integráció akadályaként.
Ez nem a SUSE-felvásárlás
Az ULX 2000-es évek elejétől már foglalkozott open source termékek disztribúciójával, elsősorban a SUSE Linuxszal. 2004-ben azonban a Novell felvásárolta a SUSE-t, és így az ULX-nek más partner után kellett nézni. Szentiványi – az open source megoldások elkötelezett híveként – azonban továbbra is nyílt forráskódú, nagyvállalati termékekkel foglalkozó vállalatban gondolkodott. Lényegében a nulláról építette fel a Red Hat hazai piacát. Rákérdeztünk, hogy lát-e párhuzamot a két felvásárlás között.

Szentiványi szerint most sokkal több a szinergia a két vállalat között. A Red Hat például sokkal könnyebben bejuthat platformfelhős, konténerizációs és felhőmenedzsment megoldásaival azokra a piacokra, melyeken az IBM már megvetette a lábát. Ugyanakkor az IBM ezeknek a technológiáknak a birtokában sokkal átfogóbb kínálattal tudja kiszolgálni az eddigi ügyfeleit, így technológiai alapon tud velük mélyebb kapcsolatot kialakítani. És ez fordítva is igaz, hiszen a Red Hatnek számos problémára nincs megoldása, amit viszont az egyébként a nyílt forráskód mellett eléggé elkötelezett IBM tud hozzátenni a Red Hat kínálatához. Ez pedig fontos lehet az egyre nagyobb felhős piacon.
Azt viszont Magyarországon nem látja valós problémának, hogy a Red Hat ügyfélkörében zömében kisebb vállalatok vannak, mint az IBM-ében. Magyarországon ugyanis nem jellemzőek az amerikai léptékű nagyvállalatok.
Ez utóbbival kapcsolatban Szentiványi megjegyezte, Magyarországon, ugyanúgy mint a világ többi részén a felhő projektek száma egyre nő – például a közelmúltban fejezték be Magyarország legnagyobb felhőmenedzsment projektjét –, ráadásul a projektek komplexitása egyre nagyobb. Egyébként általánosságban egyébként az a tendencia, hogy a hangsúly az egyszerűbb, virtualizáció-közeli IaaS (Infrastructure as a Service) rendszerekről az összetettebb, automatizációs és platformszintű projektekre tevődik át, tehát unatkozásra semmi ok.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja
Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?