Kevesebbet kell fizetni a magán használatú Office 365-ért és a Google Drive tárhelyért is.

Aki a felhőre bízza, vagy a jövőben a felhőre szeretné bízni az adatait, vagy egy ilyen szolgáltatással szeretne dokumentumokat létrehozni, akkor annak fontos információk következnek. Egymást követő két napon a Microsoft és a Google is csökkentette egy-egy felhőalapú szolgáltatásának, az Office 365-nek és a Google Drive-nak az árait, kellemes napokat szerezve ezzel a felhasználóknak a hét utolsó munkanapján.

Új Office 365 csomag féláron

Az első árcsökkentést a Microsoft egy új konstrukció létrehozásaként vezeti be a piacra. A felhő alapú, jelenleg 3,5 millió előfizetővel rendelkező Office 365 nem üzleti célú használatra szánt csomagja egy új kiadással bővül, amit a vállalat Personal névre keresztelt. Ez az előfizetési konstrukció egy PC-n, vagy Mac-en, illetve egy táblagépen használható licencet biztosít, amiért havonta 7, évente pedig 70 dollárt kell fizetni. A Microsoft azzal indokolja az új csomag bevezetését, hogy igyekeznek az összes háztartásnak, családnak a megfelelő ellátottságot biztosítani, és ezek szerint volt igény az egy gépes licenc használatra is.

Az új csomag bevezetésével az 5 gépen és legfeljebb 5 okostelefonon használható Office Home Premium továbbra is elérhető marad havi 3000 és éves 30 ezer forintos díjért. Mindössze annyi változás történik, hogy a Prémium eltűnik az elnevezésből, viszont az ajándék 20 gigabájt OneDrive tárhely, valamint a havonta 60 perc Skype hívás továbbra is jár hozzá, ahogy ezek a pluszok az új, kisebb csomagnak is a részei. A Personal csomag hazai árazását még nem ismerjük, de nagy eséllyel  és az eddigi árazásból kiindulva havonta 1500, évente pedig 15 ezer forintot kell majd érte kiadni.

Beindulhat az árverseny

A Google sem sokat vesződött a Drive csomagok árcsökkentésével, mindössze annyival körítették a bejelentést, hogy az elmúlt időszakban eszközölt infrastruktúra fejlesztések teszik lehetővé, hogy engedjenek a havi előfizetési díjakból. A 15 gigabájt ingyen tárhely változatlan maradt, viszont 100 gigabájtért mostantól kezdve havonta mindössze 2 dollárt (kb. 500 Ft-ot) kell fizetni (a korábbi 5 helyett), az egy terabájtos opció havi 10 dollárt kóstál (ez eddig 50 USD volt). Az ennél is méretesebb, 10-20–30 TB-os csomagok havi előfizetési díja 100, 200 és 300 dollárba kerülnek, de vélhetően nem ezek, hanem az egy terabájtos lesz a legkelendőbb opció.

Ennyi az annyi

A tárhely felhasználási módja nem változott, vagyis a megvásárolt gigákat bármilyen dokumentummal, a Google+ fiókba feltöltött képekkel és a Gmail levelezésben tárolt adatokkal is lehet terhelni. Aki bármelyik előbb felsorolt csomag előfizetője volt, annak automatikusan vált az árazás a következő időszakban, amely gyakorlatról egyébként példát vehetnének a mobil- és egyéb informatikai szolgáltatók. A Dropbox vezetősége valószínűleg nem különösebben örül az árak esésének, hiszen az egyik legismertebb és legnagyobb konkurenciánál 100 GB 10 dollárba, 500 gigabájt pedig 50 USD-be kerül.

A Snapchat alapítójának húga lenne a telefonszex Gattyánja

Már annyira a mainstream része az erotikus tartalmakat kínáló Quinn, hogy alapítóját, Caroline Spiegelt a finnek híres stratuprendezvényére, a Slush-ra is meghívták.
 
Ez a kkv-k problémája világszerte. A megoldásszállítók pedig rendszer a széttagoltságra, a sok egyedi igényre, és az ebből eredő magas fejlesztési és támogatási költségekre panaszkodnak.

a melléklet támogatója a Yettel

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.