Magyarországon is elérhetővé vált a Microsoft felhőalapú irodai programcsomagja a vállalkozások számára.
Mától Magyarországon is elérhető az Office 365 üzleti verziója, a Microsoft felhő-alapú irodai csomagja, amit elsősorban a kis-, közepes- és nagyvállalatoknak szánnak. A Lync Online, Exchange Online és SharePoint Online szolgáltatások mellett a felhasználók egyszerre akár öt gépen használhatják az Office alkalmazásokat, valamint az olyan nagyvállalati közösségi funkciókat, amelyeket a SharePoint és a Yammer kínál. 

Szinte mindenki Office-t használ  Egy tavaly, a BellResearch piackutató cég által közzétett kutatás szerint a 10 főnél több alkalmazottal rendelkező cégek 90%-a használ valamilyen Office verziót. Nagy Levente, a Microsoft Office 365 üzletágának vezetője elmondta, hogy a Microsoft vállalati ügyfeleinek ötöde áll át évről évre az Office egy-egy újabb verziójára, így a szakember azt várja, hogy a felhőalapú Office 365 a jobb telepíthetőségnek, menedzselhetőségnek, illetve az új, hasznos funkciók miatt gyorsabban terjed majd. 

A bevezetéssel egyidejűleg három új, megvásárolható csomagot kínál a Microsoft, amelyeket a szoftvercég oldalán, illetve a szerződött partnereken keresztül is meg lehet vásárolni. Ezzel a lépéssel a Magyarországon működő bármilyen méretű, emberállományú, profilú cég tud választani az igényeknek megfelelő konstrukciót. A háromból az egyik tulajdonképpen nem is csomag: az Office 365 ProPlus immáron szolgáltatásként és nem termékként áll a vásárlók rendelkezésére és kínál az Office Professional Plus-nak megfelelő szoftvercsomagot. Ebbe a Word, Excel, PowerPoint, OneNote, Outlook, Publisher, InfoPath ésAccess programok tartoznak bele, amelyeket  akár egy felhasználó 5 gépére is lehet egyszerre telepíteni, így a szoftverekkel az egyik gépen félbehagyott munka probléma nélkül folytatható a másikon.
 


Office 365: most már cégeknek is kínálják

Mindenkinek kínálnak valamit 
Az Office 365 Kisvállalati prémium előfizetés az 1-10 munkatárssal dolgozó cégek számára lehet ideális választás. Az Office 365 ProPlus-ban is megtalálható alkalmazásokon túl üzleti szintű levelezést, megosztható naptárakat (Exchange Online), honlaphoz és dokumentummegosztáshoz kapcsolódó eszközöket (SharePoint Online) és HD videokonferencia lehetőséget (Lync Online) nyújt. Ez a csomag a Microsoft árai szerint 12,8 euróba kerülnek havonta felhasználóként számolva, de választható éves konstrukció is; ebben az esetben az ár 124,8 euró. 

Az Office 365 Midsize Business a közepes méretű, 10-250 (technikailag 300 főt is ki tud szolgálni) alkalmazottat foglalkoztató cégeknek lehet érdekes. A szolgáltatás az Office 365 ProPlus-on felül nagyvállalati szintű kapcsolattartási és csoportmunka megoldásokat tartalmaz: az Exchange Online-t, a Lync Online-t és a SharePoint Online-t, egy könnyen kezelhető adminisztrációs felülettel megtoldva. Mindezek mellett része az Active Directory integráció, a web alapú rendszergazdai kezelőfelület és a telefonos támogatás is. 

Háború a felhőben: elindult az Office 365 
Indulnak az ingyenes Office-frissítések
Veszélyesre sikerült a Microsoft hibajavítása 

Ez a csomag a Microsoft ára szerint havonta felhasználóként 12,3 euróba kerül, de Nagy Levente lapunknak elmondta, hogy a szerződött partnereknél ennél kedvezőbb árakkal is találkozhatnak a cégek. Sőt, a szakember alapvetőn arra számít, hogy a kereskedők a saját, speciális célokra összeállított szolgáltatáscsomagjukba beépítve kínálják majd az Office 365 különböző opcióit. A Microsoft azért is támogatja a partnereken keresztüli értékesítést, mert így lehetővé válik a forint alapú, hazai számlázás. Ez a Microsofton keresztül euró alapú elszámoláson történne, amit a partnerek kevésbé kedvelnek.

A Samsung szembemegy a világtrenddel: vezetőknek jön a hatnapos munkahét

Annyira gyenge eredményeket produkált tavaly a dél-koreai vállalat, hogy a vezetőknek át kellett állniuk vészhelyzeti működésre.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.