A közösségi hálózat célzott reklámozási lehetőségét antiszemita kampányokra használták. Tűzoltásként leállították a rendszer egyes részeit.

Ideiglenesen letiltotta a Facebook a reklámozók számára az emberek önkéntesen megadott végzettségi és munkahelyi adatain alapuló targetálást. Nem hasraütésszerűen lépték meg ezt: a közösségi hálózat mögött álló cég egy jelentés meglepő állapításainak megismerését követően döntött így. A new yorki ProPublica nonprofit hírszervezet beszámolója ugyanis rávilágított, hogy a fenti információk alapján lehetőség volt antiszemita témákra szűrni. A hirdetők ezeknek az adatoknak a birtokában önkiszolgáló módon olyan embereket tudtak közvetlenül elérni, akik zsidóellenes szöveget (például "jew hater") írtak be tanulmányaik vagy munkájuk megnevezéséhez.

Mintegy 2300 emberről van szó, akik a "zsidógyűlölő", a "hogyan égessünk zsidókat" és a "miért tették tönkre a zsidók a világot" témákhoz kapcsolódóan fejezték ki érdeklődésüket, állítja a ProPublica vizsgálata. A Facebook maga is leellenőrizte a megállapításokat, és miután kiderült azok valódisága, megszületett a döntés a hirdetők targetálási lehetőségeinek ideiglenes korlátozásáról.

A rassz szerinti szűrés már a múlté

Gyakorlatilag automatikusan ment végbe az antiszemita szövegek terjedése. Amint valaki megadta valamelyik kifejezést profiljának leírásában, az bekerült a közösségi hálózat hirdetési platformjába. A Facebook ugyanis hisz abban, hogy a végzettség vagy a munkahely alapján történő targetálás segítheti a hirdetőket célcsoportjuk pontosabb elérésében, ezért automatizálta ezt a folyamatot. A zsidóellenes szövegekre így már nem volt probléma rászűrni.

Ezeket az önkéntes kitöltésen alapuló mezőket egyelőre nem lehet tehát hirdetési célzás alapjául venni. A Facebook közölte, hogy már dolgoznak azon, hogy a jövőben hasonló helyzet ne fordulhasson elő. "Azt akarjuk, hogy az emberek és a cégek egyaránt biztonságos helyként tekintsenek a Facebookra, ezért továbbra is megteszünk mindent, hogy távol tartsuk a gyűlöletbeszédet" - nyilatkozta a vállalat.

A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Népcsoportok, vallási kisebbségek vagy bármilyen egyéb módon megkülönböztethető felhasználói táborok könnyen kerülhetnek negatív megítélésű kampányba. Azt már tavaly felfedezte a ProPublica, hogy a Facebook hirdetőit kiszolgáló platform túlságosan nagy hatalmat ad a reklámozni akarók kezébe. Betiltásáig a rassz szerinti szűrés elterjedt gyakorlat volt például a közösségi hálózaton való ingatlanhirdetések targetálásánál, pedig az ilyen jellegű megkülönböztetést egy 1969-es amerikai törvény szigorúan tiltja.

Arról a szervezkedésről pedig maga a Facebook rántotta le a leplet a múlt héten, hogy egy, feltételezhetően orosz hátterű kampány során mintegy 100 ezer dollárt költöttek két év alatt a közösségi hálózat hirdetési rendszerében társadalmi és politikai üzenetek hirdetésének céljával. Ez tulajdonképpen az amerikai választási eredmények befolyásolási kísérletének is tekinthető. A Facebook a történtek kapcsán 470 felhasználói fiók törlése mellett döntött a reklámokat felfedező belső vizsgálat értékelését követően.

Függőségben

A Google-lel együtt a még mindig szépen növekvő online hirdetési piac fő urának számít Mark Zuckerberg cége. Ezt elsősorban a felügyeletük alatt levő egészen elképesztő mennyiségű adatnak köszönhetik, melyek részletes elemzése lehetővé teszi a hirdetők számára a pontos célzást. A Facebook bevételének zöme innen származik, létfontosságú tehát, hogy a fejős tehén továbbra is stabil forrást biztosítson a vállalat számára.

Ezt a fent említettel hasonló kezdeményezések viszont akár ki is kezdhetik, nem teheti meg tehát a Facebook, hogy nem fordít figyelmet ezekre az esetekre. Emiatt a cikk elején említett konkrét helyzet kapcsán a közösségi hálózat üzemeltetője sietett leszögezni, hogy az antiszemita kategóriákra alapuló hirdetési kampányok egyáltalán nem voltak jelentősek, széles körben elterjedtek.

Közösség & HR

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.