Az eszközöket már negyven kínai nagyvárosban telepítették, a cél elvileg a forgalomból származó zajszennyezés csökkentése.

Az utóbbi időben rendszeresen érkeznek a hírek a kínai társadalommérnökösködésről, amely előtt a közelmúltban tapasztalható technológiai fejlődés egyészen új távlatokat nyitott. Ahogy mi is beszámoltunk róla, Peking állítólag már 2015-ben is száz százalékban le volt fedve megfigyelőkamerákkal, de ez nemsokára egész Kínára igaz lehet: a kínai hatóságok 2020-ban már 630 millió eszközzel figyelhetik az állampolgárok, ami azt jelentené, hogy majdnem minden második emberre jut majd egy kamera.

A felvételek elemzését ráadásul már mesterséges intelligencia segíti. Az algoritmusok hatékonyságára jellemző a China Daily által néhány napja nyilvánosságra hozott eset, amikor az arcfelismerő rendszer egy koncert 60 ezres közönségéből pillanatok alatt kiszűrt egy körözött személyt, akit a rendőrök azon nyomban le is tartóztattak. Bár a közbiztonság technológiával támogatott javulása pozitív változás, érdemes megjegyezni, hogy ezzel párhuzamosan az emberek személyiségi jogai is felszívódnak.

Kínában az évtized végén vezetnék be a társadalmi osztályozó rendszert (social credit score). Ebben a közúti közlekedési előéleti pontrendszer mintájára mindenkihez egy olyan pontértéket is hozzárendelnének, ami az értékelné, hogy az illető mennyire lehet bomlasztó hatással a társadalomra. A politikai disztópia már idén májustól utazási korlátozásokkal sújtja a szabálysértések bizonyos fajtáit, de könnyű belátni, hogy az ellenőrzés valóban totálissá válik a tömeges megfigyelésre és a big data analitikára támaszkodva.

Technológiával a zajterhelés ellen

A legfrisseb hírek szerint a rendszer újabb apró mozaikkal bővült: a nagyvárosban már akusztikus kamerák figyelik, hogy a sofőrök mikor tenyerelnek rá a dudára. A 32 mikrofonnal és a HD minőségű kamerával készült, két másodperces felvételek alpján a rendőrség dönti el, hogy indokolt volt-e a hangjelzés használata – ha nem volt az, a vezető egy 16 dollárnak megfelelő összegű bírságra számíthat. (Hasonló sors vár egyébknt a tilosban szaladgáló gyalogosokra is, a rájuk figyelő kamerák telepítése már tavaly ősszel megkezdődött.)

Az első körben kórházak és iskolák mellé szerelt akuszikus kamerákból az első körben 20 darab jutott a fővárosba, Pekingbe, de a beszámolók alapján ezen kívül is összesen negyven kínai nagyvárosban tesztelik a megoldást. Pekingben több mint 5 millió helyben regisztrált jármű közlekedik, ráadsául a dugók is mindennaposak, köszönhetően az eredetileg nem feltétlenül autós forgalomra tervezett úthálózatnak és az olyan kényszermegoldásoknak, mint amikor az 50 sávos autópálya hirtelen 20 sávra szűkül.
 

Előfordulhatnak nem feltétlenül indokolt hangjelzések


Mindez azt eredményezi, hogy az állandó szmog mellett Peking a világ hatodik legzajosabb metropolisza, a kormányzat pedig a város zajtérképe alapján helyezne ki egyre több akusztikus kamerát a folyamatos dudálás szankcionálására. A rendszer állítólag 92-95 százalékos hatékonysággal azonosítja a hangjelzést adó sofőröket; bár ez egyelőre nem jelent valós idejű azonosítást, valószínűleg itt is csak idő kérdése a fenti arcfelismerő algoritmusok becsatornázása, onnantól pedig a duda nyomkodása is a megbízhatóságot jelző kreditekbe kerül majd.

Közösség & HR

Megerősítette a Fehér Ház, nem elírás a 245 százalékos kínai importvám

A dolog ezen a szinten már régen értelmét vesztette, de az kétségtelen, hogy az értelmetlen rekordok is rekordok.
 
Hirdetés

Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban

A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.

A mesterséges intelligencia új korszakába léptünk. A generatív MI nem csupán kísérleti technológia. Sok cég stratégiai eszköznek tekinti, amely segít a versenyképesség megőrzésében, javításában.

a melléklet támogatója a One Solutions

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.