A cég az eddig megszokott levelezgetés helyett sokkal feltűnőbb módon értesíti felhasználóit, ha valamilyen gyanús tevékenységet észlel a fiókkal kapcsolatban.

Múlt héten számoltunk be róla, hogy a kiberbűnzők egyre olcsóbban kínálják a céges hálózatokhoz való azonosítókat és az általában a rendszeradminisztrátorok által használt RDP (remote desktop protocol) hozzáféréseket, ami nem csak azt jelzi, hogy a hekkerek is egyre könnyebben férhetnek hozzá az ilyen felhasználónév-jelszó kombinációkhoz, de azt is mutatja, hogy a jelszavak hagyományosan csapnivaló kezelése a világjárvány és a tömeges távmunka korszakában a korábbinál is nagyobb problémát jelent.

Ebben a megvilágításban nem csoda, hogy a felhasználóikat védeni igyekvő szolgáltatóknál igyekeznek mindent bevetni annak érdekében, hogy a felfokozott aktivitás lehetőleg ne járjon együtt arányosan megnövekedett károkozással.

Vörös riasztás

A Google-nél például eddig egy felmerült biztonsági incidens esetében (például ha a fiókba egy eddig nem használt gépről, helszínről szeretnének bejelentkezni) jellemzően leveles értesítés ment a felhasználónak, ám a héten bejelentett változások szerint átállnak egy sokkal látványosabb, a figyelmet bizonyosan gyorsan és hatékonyan megragadó formátumra. 

Az új, agresszívebb változat lényege, hogy a felhasználó álltal éppen használt alkalmazásnál jelenik meg egy vörös felkiáltójel a profilkép mellett. A kétségtelenül látványos figyelmeztetésre kattintva aztán a cég tájékoztatja az érintettet a riasztás hátteréről és az esetlegesen szükséges további lépésekről is.

A Google szerint ennek az új értesítésnek megvan az az előnye is, hogy míg az elektronikus leveleknél előfordulhat, hogy ténylegesen nem is az küldi az üzenetet, akinek mutatja magát, addig az alkalmazáson belüli jelzések esetében teljesen biztosak lehetünk abban, hogy az a cégtől érkezett.

Az erőteljesebb értesítési forma egyelőre csak a Google-felhasználók egy kis részénél élesedik az elkövetkező hetekben. A széles körű bevetésre a tervek szerint valamikor 2021 elején kerül sor.

Az Android esetében egyébként már 2015-től kezdve használnak hasonló megoldást, és az ottani tapasztalatok több mint meggyőzőek voltak. A mobil operációs rendszerhez kötődő jelzésekre ugyanis hússzor többen reagáltak egy órán belül, mint a hagyományos leveles megkeresésre.

További lépések

A cég a személyes adatok védelmével és kezelésével kapcsolatban is bejelentett több módosítást. Az egyik ilyen, hogy a vállalat mesterséges intelligenciára támaszkodó személyi asszisztense, a Google Assistant vendégfunkciót kap. A pár héten belül érkező fejlesztést bekapcsolva a guest módban zajló interakciókat nem kötik majd felhasználókhoz.

Szintén hamarosan várható a Timeline szolgáltatásban gyűlő adatok módosításának a lehetősége is. A felhasználók ezzel kézzel is "belejavíthatnak" a megfelelő felhatalmazás esetén a Google által egyébként automatikusan gyűjtött és összegzett információs csomagba.

Biztonság

Egyre furcsábbak lesznek a CAPTCHA tesztek, ahogy a gépek is okosodnak

Már nagyon jók például például a fényképek címkézésében, de a logikai összefüggéseken könnyen fennakadnak. Igaz, ezzel így lehet némelyik emberi felhasználó is.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

A válasz egyszerű: arról függ, hogy hol, hogyan és milyen szabályozásoknak és üzleti elvárásoknak megfelelően tároljuk az információt. A lényeg azonban a részletekben rejlik.

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.