Az általános költségcsökkentés a vállalati IT szervezeteket is utoléri, miközben a távmunkára való átállások és a szaporodó biztonsági incidensek a megszokottnál is fontosabbá teszik az informatkusok munkáját.

Nemrég idéztük a The Register nem reprezentatív felmérését, amely április és május eleje között vizsgálta a lapot olvasó informatikai szakemberek véleményét azzal kapcsolatban, hogy a vállalatok informatikai feladatai, költései, prioritásai miként módosultak a világjárvány kitörését követően. A kérdőívek kiértékeléséből ott az volt kiolvasható, hogy tízből hét válaszadó szerint a saját szervezeténél a korábbiakhoz képest legalább annyit, ha nem többet költenek IT-re a koronavírus okozta válsághelyzetben. Bár ennek más kutatások sem feltétlenül mondanak ellent, a költések megoszlását érdemes lehet tovább is árnyalni.

A brit Leonne International befektetési alap és a Censuswide piackutató több mint 1100 európai és amerikai üzleti döntéshozó bevonásával készült felméréséből kiderül, hogy a világjárvány felbukkanása óta a vizsgált szervezetek 37 százalékánál került sor valamilyen szintű leépítésre az IT szervezeteken belül. A megkérdezettek még ennél is nagyobb arányban, 47 százalékban számoltak be róla, hogy ha nem is az átállással összefüggésben, de a belátható jövőre nézve befagyasztották az informatikai kiadásokat, összefüggésben a gazdasági visszaeséssel és a bevételi célok bizonytalanná válásával.

Ehhez képest a felmérésben résztvevő szervezetek 41 százaléka elismeri, hogy a távmunkára szabott, sebtében átalakított munkafolyamatok a saját megítélésük szerint sem felelnek meg az európai általános adatvédelmi rendelkezéseknek (GDPR), és 45 százalékuk már előre számol a különböző súlyosságú adatvesztésekkel is, amelyek a veszélyhelyzetben nem megfelelően biztosított eszközök használatából fakadnak majd. (Ugyanígy nyilatkoztak az amerikai központú, de Európában a GDPR hatálya alatt működő cégek képviselői.)

A válaszadók 44 százaléka tisztában van vele, hogy munkatársai a Zoom videokonferencia-alkalmazás elavult változatait használják, a vállalatok 47 százaléka pedig az alkalmazottaira bízta, hogy megvásárolják maguknak azokat a laptopokat vagy táblagépeket, amelyekkel az otthoni munkavégzésre küldött dolgozókat felszerelték. Ezek az eszközök értelemszerűen nem sok mindenben felelnek meg a céges biztonsági előírásoknak, miközben sorban érkeznek azok a figyelmeztetések, amelyek a járvány nyomán szaporodó támadásokról szólnak.

Nem jó ötlet pont rajtuk spórolni

A felmérésről beszámoló riportok kiemeleik, hogy az informatikusok kisebb-nagyobb volumenű elbocsátására most olyan helyzetben kerül sor, amikor a digitális szakértelem kulcsfontosságú lenne a távoli munkafolyamatok megszervezésében. Sok helyen zöld utat adnak a bizalmas anyagok saját eszközökön való megosztásának vagy a nem megfelelően frissített alkalmazások felhasználásának, és ezalatt tökéletesen tisztában vannak vele, hogy tevékenységük mások mellett ellentétes a GDPR szabályaival is.

Ennek oka nyilván az a törekvés, amely az üzletfolytonosság bármi áron való megőrzését célozza, az esetleges büntetések vagy a nagyon is valós kockázatok figyelmen kívül hagyása pedig nem jár azonnali költségekkel. Az International Information Systems Security Certification Consortium (ISC2) egy múlt havi kutatásából ugyanakkor az is kiderül, hogy az ott megszondázott kiberbiztonsági szakemberek közel felét a járványhelyzetben különféle IT támogatási feladatokra irányították át.

A dolog azért is érdekes, mert a szóban forgó informatikusok 23 százaléka szerint a saját vállalatánál már igazolható, hogy drámaian megemelkedett (valahol egyenesen megduplázódott) a biztonsági incidensek száma, mióta a távmunka lett az alapértelmezett munkavégzési forma. Nem csoda, hogy korábban az informatikusokat ebben a tekintetben a korlátozások nyerteseinek tartották, amennyiben az ő feladatuk lenne a távmunkára való átállás levezénylése, a szoftverek telepítése és frissítése, az adatbiztonsági követelmények vagy az otthoni internethasználat feltételeinek biztosítása – a jelek szerint azonban a spórolás ezt a területet is éppen úgy utolérte.

Mindezt összefüggésbe helyezi a Zyntern állásportál éppen tegnap közzétett, országos munkaerőpiaci kutatása, amely ugyan a legfeljebb 26 éves korosztályra koncentrált, de így is az informatikai-technológiai szegmensben dolgozó válaszadók 27 százaléka jelezte, hogy a koronavírus-járvány nyomán elvesztette gyakornoki vagy főállású munkáját. Az informatikusok 26 százaléka számol a saját területén valamilyen szintű bércsökkenéssel, és 40 százalékuk látja úgy, hogy a közeljövőben nehezebb lesz elhelyezkedni a kedvezőtlen piaci körülmények közepette.

Közösség & HR

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.