A Narbis az idegi visszacsatolás elve alapján trenírozza a felhasználó agyát.

Az okosszemüveg termékkategória azóta egy kicsit elvesztette vonzerejét, mióta a Google lefokozta és háttérbe szorította a Google Glass fejlesztését. Ennek ellenére a szemüveg alapú, vagy arra hasonlító kutatások továbbra is foglalkoztatják a cégeket, amit a Sony kétféle megoldása, a Microsoft kiterjesztett valóságra épülő Holo Lense, vagy a különböző VR virtuális valóság eszközök is bizonyítanak.

Agyra gyúrnak vele

A Narbis újdonsága is szemüveget használ, de a cél, illetve a felhasználási terület eltér az előbb említett esetektől. Az egész termék, illetve elképzelés az idegi visszacsatolásra, azaz a neuro feedbackre épül, amit már a szemüvegből kiálló, furcsa szenzorok is sejtetnek. A Narbis használat közben figyeli viselőjének agyi tevékenységét, és ha azt érzékeli, hogy csökken a koncentrációs szintje, akkor elsötétíti a szemüveg lencséit.

Ez a gyakorlatban szó szerint azt jelenti, amit a cég ígér, azaz ahogy elkalandozunk egy-egy tevékenység végzése közben, a szemüveg az elsötétítéssel jelzi, hogy lanyhult a figyelmünk, így tudatosan edzhetővé válik az agy. Az ötletgazdák szerint ezzel a módszerrel rengeteget javulhat az általános közérzetünk, a koncentrációs képességünk, és e kapcsán minden létező teljesítmény, amihez agyi tevékenységre van szükség.

A Narbis az alapfunkción kívül öt speciális programot is kínál a tulajdonosának, amit a szett mellé járó mobilos alkalmazással indíthatunk el. Ezek mindegyike (fókusz, teljesítmény, alvás, higgadtság, hangulat) arra irányul, hogy az élet különböző területein jobban teljesítsünk, azaz könnyebben aludjunk el, javítsuk a motorikus képességeinket, vagy tudjuk kezelni a stresszt. A szemüveg három érzékelője képes detektálni az agyhullámok változását, a programok elvégzésével pedig javul az agysejtek közötti kapcsolat.

Sok helyen megjelenhet

A három említett érzékelőn kívül az eszköz részét képezi egy karra rögzíthető egység, ami vezetékkel kapcsolódik a szemüveghez, és Bluetooth-szal a mobilhoz, vagy táblagéphez. Egy-egy edzés nagyjából 35-40 percet vesz igénybe és legalább kétszer egy héten ajánlott az elvégzésük. A szakemberek szerint a hatás már 10 alkalom után észlelhető, de egy teljes edzésprogram 40-60 alkalmat jelent.

A közösségi finanszírozási kampány 40 napos, az első darabokat ez év végén és 2016 elején tudják szállítani, a legolcsóbb támogatói csomag jelenleg 295 dollárba kerül. A készítők kész SDK-val és dokumentált API készlettel várják a fejlesztőket is, mivel a Narbis képességei játékokban, szoftverekben is megjelenhet, ami további, rendkívül érdekes dimenziókat adhat a találmánynak. 

Piaci hírek

Hogyan vezessük be az MI-t szolgáltatásként?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.