A koronavírus miatt megrohamozott platform bevétele és nyeresége is rengeteget nőtt az elmúlt egy évben. A részvényárfolyam viszont nagyjából fél éve araszol lefelé.
Hirdetés
 

Április végével zárult a Zoom 2022-es pénzügyi évének első periódusa. A bizakodó szakértői várakozásokra is rálicitáló negyedéves eredmények között sorakoznak a három számjegyű növekedési adatok, a vezetőség pedig felfelé módosította az egész évre vonatkozó célszámait. Ennek ellenére a jelentést követően lefelé indult a cég paprjainak árfolyama.

Minden szupi-szuper

A vállalat alapító-vezérigazgatója, Eric Yuan "nagyon erős első negyedévként" értékelte a most zárt időszakot. Ezzel nehéz is vitatkozni úgy, hogy a bevétel majdnem a háromszorosára nőtt éves alapon. Az elért 956 millió dolláros forgalom messze meghaladja a tavaly ilyenkor realizált 328 milliót, pedig a koronavírus első hulláma már azt a negyedévet is bőven megtolta. Elemzők előzetesen 908 millióra számítottak, így ebből a szempontból is megsüvegelendő a tényadat.

Mindeközben a nyereségességre sem lehet panasz: a nettó profit 27 millióról 227 millióra ugrott. Az egyszeri tételektől megtisztított, egy részvényre jutó nyeredés 1,32 dollár lett. Utóbbi szintén sokszorosa az egy évvel ezelőtt felmutatott 20 centnek, sőt 33 centtel megfejeli a Wall Street farkasainak előzetes jóslatát is. 

A bejelentéssel párhuzamosan nyilvánosságra hoztak egy sor érdekes adatot a fizetős ügyfélkör alakulásáról. Eszerint a befektetők számára különlegesen fontos csoport immár közel félmillió olyan ügyfelet számlál, amely legalább 10 fős céget takar. Ez egyébként "csak" 87 százalékos javulás az egy évvel ezelőtti állapothoz viszonyítva. Egy híján 2000 olyan Zoom-előfizetőt tartanak nyilván, aki éves szinten minimum 100 ezer dollárt hagy a videókonferenciás platformon. Ez utóbbi több mint két és félszerese a 2020 áprilisi szintnek.

Ami a közeljövőt illeti, a vezérigazgató meglehetősen optimistán nyilatkozott. Szerinte a már bevezetett és fejlesztés alatt álló új funkciókkal sokat tudnak hozzátenni az emberek boldogulásához a járvány hagyatékaként felrajzolódó új, hibrid munkavégzésként jellemzett világhoz.

A most megkezdett pénzügyi év egészére a menedzsment bő 200 millióval megemelte a korábban tervezett bevételi célját, így jelenleg 3975 és 3990 millió dollár közé várják az összforgalmat. Az egy részvényre jutó nyereséggel hasonlóan jártak el. Utóbbi a 3,59-3,65-ös sávból tolódott fel 4,56-4,61-ig.

És ez sem elég

Bármennyire is szépek, elemzői várakozásokat is meghaladóak lettek a főbb mutatók, a befektetők szemében ez sem tűnt elég jónak. Legalábbis ezt mutatják a tőzsdei adatok, mivel a részvények árfolyama a negyedéves jelentést követően 2-3 százalékos esésnek indult. A papíroknak amúgy sincs különösebben jó évük, mivel a januári 360 dolláros szinthez képest jelenleg nagyjából 10 százalékos mínuszban van a teljesítmény.

Persze minden relatív, mivel a koronavírus első hulláma alatt és azt követően a Zoom értéke a sokszorosára növekedett érdeklődéssel együtt hízott. Az árfolyam a tavaly januári 70 dollár alatti szintről október közepére 560 dollár közelébe ugrott. Az év vége felé azonban egyre világosabbá vált az a probléma, hogy az ingyenes felhasználók jelentette hatalmas terhelés költségoldalon komoly terhet jelent. A bruttó nyereséghányad érdemi javulására pedig a cég pénzügyi vezetőjének nyilatkozata szerint csak 2022-ben érdemes számítani.

Piaci hírek

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.