Na jó, nem a YouTube adta, csak egy a YouTube által szponzorált szervezet egy a YouTube szponzorálta eseményen. És nem a videómegosztó kapta, hanem a vezére.

Fontos díjat kapott a YouTube vezérigazgatója, adta hírül a napokban a videómegosztó oldal. A Freedom Forum Institute Susan Wojcickinak (a fenti képen jobbra) ítélte a véleménynyilvánítás szabadságáért küzdőket elismerő Free Expression-díjat. Ám mint arra a netezők közössége pillanatok alatt rájött (igaz, az intézet nem is tilkolta), a díjat osztó intézet egyik fő szponzora a YouTube, amely a díjátadó esemény kiemelt támogatója is volt. Elegáns? Aligha.

És hogy még finomabb legyen az összhatás, egy youtuber, a kétmillió követővel rendelkező Molly Burke (a fenti képen balra) adta át a díjat, majd írta képernyőre a laudációt egy beszélgetés formájában.

Molly Burke azért is hiteles erre a szerepre, mert látássérült. A felvezetőben elmondja, hogy 14 éves korában vesztette el látásképessége jelentős részét, a videómegosztó oldal azonban segítette abban, hogy megtalálja helyét a világban (ugyanakkor tegyük hozzá: Stevie Wonder nem azért fantasztikus zenész, mert gyerekkorában elvesztette a látását, vagy hogy a komolyzenéből is hozzunk példát, Helmut Walcha Bach-játékát sem azért szeretjük, mert 19 éves korában megvakult). A jellemzően magas megindító és/vagy magas cukcukiságfaktorú témákat – pl. macska állatorvosi ambulanciára vivése, ami nem mellesleg egy macskahordó hátizsák reklámja – készítő YouTube-celeb mindazonáltal beígéri: kritikus kérdésekkel kell szembesülnie a YoutTube-vezérnek.

Megtudhatjuk, hogy Wojcicki már csak azért is megérdemli a díjat, mert felmenőinek személyes tapasztalata a szólásszabadság korlátozása: apja, Stanley Wojcicki fizikus gyerekként menekült édesanyjával 1949-ben Svédországon át az Egyesült Államokba. Emellett arról is érzékletes képet kapunk, hogy a Susan Wojcicki irányította oldal mennyit tett a szólásszabadságért a négy R-nek nevezett elv (Remove, Raise, Reduce, Reward) alkalmazásával. "That's fantastic" – lelkendezik Molly Burke. Cserébe az öndicsérő visszanyalás sem marad el: miszerint mennyire nagyszerű, hogy a YouTube-on olyan fantasztikus tartalmak jelenhetnek meg, mint amit a fantasztikus Molly is előállít. Olyan hangok ezek, amiket nem hallunk a hagyományos médiában – dicséri Burke-öt és ezzel a saját vállalatát Wojcicki. Arról azonban most nem esik szó (valószínűleg ők is ismerik az 'itt most az ünneplésnek van helye' fordulatot), hogy rendre kiderül: a valóban káros tendenciákat a YouTube, ahogy más közösségi oldal sem tudja érdemben kezelni.

Mindeközben a YouTube-vezér olyanokról beszél, hogy csak a legutóbbi negyedévben 9 millió videót távolítottak el az oldalról, több mint 90 százalékukat valamilyen szűrő algoritmussal, majd a szólásszabadság korlátairól értekezik. (A szűrőalgoritmusok kétes hatékonyságával többek között itt foglalkoztunk, arról pedig, hogy egyelőre a mesterséges intelligenciától sem várhatunk csodákat, legutóbb itt írtunk.) A szólásszabadság szellemében elmondta azt is, hogy sok olyan tartalom van, ami a YouTube felfogása szerint a határon mozog. Ezeket nem tiltják le, csak csökkentik az elérhetőségét.

De mit gondol az internet pórnépe?

Ezek után nem meglepő, hogy a net pórnépe meglehetős iróniával fogadta Wojcicki díjazását. Volt olyan twitterező, aki szerint olyan ez, mintha Nobel-békedíjat ítélnének oda háborús bűnösnek, vagy Pulitzer-díjat russiagatereknek. Más meg azon az általános "véletlen" egybeesésen merengett, hogy a vállalati díjakat, függetlenül a presztízsüktől, mindig fontos szponzorok kapják.

A kritikusok szerint meglehetősen problémás a YouTube fellépése még olyan esetekben is, amikor gyűlöletbeszédre hivatkozik. Ezért tiltotta ki a konteóival ultarkonzervatív körökben népszerűvé vált újságírót, dokumetumfilmest, Alex Jonest. A brit rapper, Wiley csatornáját pedig a poopzenész antiszemita kijelentései miatt tiltotta le. (Jones egyébként paradox módon akkor vált igazán híressé, amikor egy CNN-műsor vendégeként az üvöltözésig behergelte magát a műsorvezető Piers Morgan kérdéseitől, akit érdekel a szájkarate, egy kattintásnyira elérheti, hol máshol, mint a YouTube-on.)

Viszonylag könnyen belátható, hogy a Jones által terjesztett összeesküvés-elméletek pl. a Bilderberg Csoport tevékenységéről nettó hülyeségek, vagy hogy Wiley antiszemita kijelentéseit kategorikusan el kell utasítani. Az azonban nem feltétlenül tesz jót a tiszta közbeszéd ügyének, ha egy profitorientált, globális eléréssel és a piacán esetleg monopol helyzettel rendelkező cég vezetője tetszeleg az igazságosztó szerepében, hívják bár Sundar Pichainak, Mark Zuckerbergnek vagy épp Susan Wojcickinak, miközben vállalata a legtöbbször mindenféle közmegegyezés nélkül dönti el, hogy mi a helyes, és mi a helytelen; mely tartalmak juthatnak el a közönséghez (ahogy teszi ezt a Google és a Facebook is), vagy melyek érdemesek arra, hogy előállítóik pénzt keressenek általa. Ugyanezek a vállalatok ráadásul gátlástalanul kiszolgálnak bármilyen célt és érdeket, ha kellő profit van kilátásban.

Az meg egyenesen nevetséges, amikor ezért még vállon is veregetik magukat.

Közösség & HR

Bóják állnak az autonóm vezetés útjába

A Waymo éles körülmények között dolgozó autójának nehéz napja volt. Az önvezető rendszer képtelen volt kezelni a sávterelő bóják jelentette "extrém" forgalmi helyzetet.
 
A Dell szerverportfóliója nem csak a hagyományos Intel-fronton erősödött, hanem az AMD jelentős újításait is felvonultatja.

a melléklet támogatója a Dell Magyarország

Ha bővítené tudását és fejlődne a digitális transzformáció területén, látogasson el a Transformation-experts.hu oldalra, ahol egy gyors regisztráció után inspiráló cikkek, esettanulmányok, prezentációk, videók és egyéb szakértői anyagok széles tárházához kap hozzáférést.

Minősített szolgáltatók, hosterek és globális piaci szereplők együtt szolgálhatják ki a vállalatok növekvő igényeit. Áttekintettük ezt a gyorsan változó piacot két szakértővel.

a melléklet támogatója az Invitech

...az pedig sokkal gyorsabb, ha mindent csak egyszer, vagy még egyszer sem kell személyesen elvégezni. Májusi mellékletünk második része az IT-infrastruktúra automatizálásáról.

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

A KPMG immár 22. alkalommal kiadott CIO Survey jelentése szerint idén az informatikai vezetők leginkább a digitalizációra, a biztonságra és a szoftverszolgáltatásokra koncentráltak.

Használtszoftver-kereskedelem a Brexit után

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2021 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.