Daniel Loeb sem a szavait, sem az eszközöket nem válogatja meg, ha az általa megálmodott irányba kíván terelni egy céget.
Hirdetés
 

A héten nyilvánosságra került információk alapján a Sony részvények egy jelentős részét magáénak tudó Third Point tőkealap komoly nyomásgyakorlásba kezdett, melynek célja a japán vállalat feldarabolása. Az alap mögött álló és az akciót kezdeményező Daniel Loeb nem először próbálja a neki tetsző irányba alakítani a világ egyik legrégebbi technológiai cégét.

Egyszerűen túl bonyolult

A Third Point jelenleg nagyjából 1,5 milliárd dollár értékű részvénypakkot birtokol a Sonyban, így a véleményüket már csak ezért sem lehet figyelmen kívül hagyni a menedzsmentnek. A többi befektetőnek címzett levélből kiderül, hogy Loebék szeretnék elérni, ha a félvezetőgyártás leválasztódna a portfólió szórakoztatóipari elemeiről, és a Sony a továbbiakban csak utóbbiakra koncentrálna. Az átalakítás továbbá érinthetne más, jellemzően pénzügyi, befektetési "csápokat" is.

A tőkealap úgy érvel, hogy a jelenlegi struktúra túlságosan átláthatatlan és bonyolult, ami gátat szab a részvényárak emelkedésének. Szerintük a papírok nem feltétlenül üzleti okok, hanem részben a komplex szervezeti felépítmény miatt alacsonyabbak annál, mint amennyit ténylegesen ér a teljes csomag. Ennek a helyzetnek a felszámolása pedig minden tulajdonos alapvető érdeke.

A több mint 100 oldalas prezentációval alátámasztott kezdeményezés a félvezetőket előállító részleget, amelynek Loeb megfogalmazásában a befektetők többségénél mellékes szerepkör jut, egy Sony Technologies elnevezésű külön cégbe pakolná. A pénzügyi, befektetési részlegek leválasztásával pedig maradna a slankított Sony, amely a világ vezető szórakoztatóipari cégévé válhatna a konzoljának, a film- és sorozatokat előállító divíziójának, illetve a zeneiparban elfoglalt erős pozíciójának köszönhetően.

Alaposan megfontolják

A cégvezetés japános udvariassággal reagált az akcióra. A közlemény szerint a befektetői véleményeket rendkívül komolyan veszik és azon vannak, hogy "konstruktív párbeszédet" folytassanak a részvényesekkel. A konkrét tárgyalásokkal kapcsolatos részleteket azonban nem kívánt nyilvánosságra hozni a vállalat. 

Lapértesülések szerint a Sony a Goldman Sachs szakembereinek segítségét kérte, a Third Pointtal kapcsolatos ügy megoldásában. A felek egyébként úgy hírlik, hogy múlt héten személyes találkozó keretében egyeztettek, ahol Loeb és munkatársai a Third Point prezentációját mutatták be a legfelsőbb vezetésnek, beleértve a Sonyt tavaly év elejétől irányító Josida Kenicsirót is.

Egyelőre nem világos, milyen irányt fog venni a történet, ám a befektetői reakció meglehetősen beszédes: a cég papírjai pénteken 4 százalékot emelkedtek. Érdekesség, hogy amióta áprilisban először lehetett hallani pletykákat Loeb készülődő akciójáról, a Sony részvényei úgy dárgultak 15 százalékot, hogy a japán tőzsde ugyanezen időszak alatt 3 százalékot esett.

Nem mindenki rajong egyébként a feldarabolós ötletért. Egy megszólaltatott tokiói elemző például meglehetősen furcsa gondolatnak tartja a PlayStation-bizniszt is alaposan megtámogató, ráadásul önmagában is nyereséges üzletág kipaterolását.

Nem szereti az állóvizet

Az üggyel kapcsolatban mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy Daniel Loeb nem először próbál nyomást gyakorolni a Sony menedzsmentjére. A notóriusan aktív és hangos befektetőként ismert Loeb hat évvel ezelőtt szintén a cég felosztását szerette volna elérni, ám akkor még kicsit más felállást képzelt el ideálisnak. Az akkor "csak" 1 milliárd dollárnyi értékpapírral rendelkező Loebnek ugyan nem sikerült átvernie a tervét, de alapja 20 százalékossal haszonnal hátrálhatott ki a Sonyból. 

Loeb szinte minden területen a gyenge struktúrával, rossz vezetői gondolkodással bíró pécézi ki magának, és igyekszik befektetési alapjával annyi nyomást gyakorolni a cégre, hogy az eredményesebben működve extra hasznot hozzon a Third Pointnak. Egyik legnagyobb húzása a Yahoo! vezérigazgatójának 2012-ben történt eltávolítása volt, miután nyilvánosságra hozta, hogy a korábbi vélelemmel ellentétben Scott Thompson nem rendelkezik számítástudományi diplomával.

Közösség & HR

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.