A cég növekvő árbevétel mellett nyereségesen zárta június 30-án véget ért negyedévét, igaz, a várakozáson felüli eredmények legfőbb oka a jen gyengülése volt.
A Sony a piaci várakozásokat meghaladó, de így is meglehetősen visszafogott számokat közölt idei első pénzügyi (második naptári) negyedévéről. A csütörtökön közzé tett eredmények szerint a japán vállalat árbevétele több mint 1700 milliárd jen volt, ami 13 százalékos növekedést jelent az előző év megfelelő időszakához képest, ez azonban az árfolyamhatás figyelmen kívül hagyásával rögtön 2,8 százalékos visszaesésnek felelne meg.

A társaság ezúttal nem csak üzemi szinten volt nyereséges, mivel a tavalyi első negyedévvel szemben most nettó profitot is termelt, habár a 3,5 milliárd jenes (nagyjából 35 millió dolláros) haszon ezen a szinten nem sokban különbözik a nullszaldótól.

Kevesebb konzol, több mobil  A PlayStation konzolokat gyártó játékrészleg a gyengülő jen ellenére majdnem pontosan ugyanakkora bevételt csinált, mint tavaly, és a volumenében csökkenő eladások mellett továbbra is veszteségesen működött. A trendet az év végén meg PlayStation 4 fordíthatja meg, amely a rivális Xbox One-nal szemben egy virtuális csatát már megnyert az idei E3 kiállításon.

Konstans jen-árfolyammal számolva a szórakoztatóelektronikai üzletágnak sem sikerült volna a pozitív tartományba kapaszkodnia, a vállalat adatai szerint az LCD televíziókból 14 százalékkal kevesebb fogyott, mint 2012-ben.

A mobil részleg az előző évinél 30 százalékkal több, 9,6 millió készüléket szállított a korábbinál magasabb átlagáron, bár ez a teljesítmény a PC-k gyengülő forgalmával kiegészítve most csak a veszteséges működésből való kikapaszkodásra és minimális nyereség felmutatására volt elegendő. A Sony mindenesetre biztató kísérleteket tesz, hogy differenciálja az Xperia családot az androidos piacon, ez pedig az eladások volumenében is visszaköszön.

Egyelőre nem osztódik a Sony  A vállalatban 7 százalékos tulajdonrésszel rendelkező Third Point befektetési alap, illetve annak alapítója, a Yahoo vezérkarát is megbuktató Daniel Loeb hétfőn intézett levelet a Sony befektetőihez. Ebben megköszöni a társaságot tavaly április óta vezető Kazuo Hirai erőfeszítéseit az időközben végrehajtott szervezeti és működési reformok kapcsán, ám a japán elektronikai ipar előtt tornyosuló kihívásokra hivatkozva ismét drasztikus lépéseket sürget.

Loeb gyakorlatilag kettéválasztaná a Sonyt, új cégbe szervezve és a tőzsdére juttatva a filmekkel, televízióműsorokkal és zenekiadással foglalkozó üzleti egységeket, nagyban megnövelve azok értékét, új forrásokhoz juttatva az elektronikai gyártót. A javaslatot a Sony igazgatótanácsa még nem vetette el, bár a Nikkei gazdasági lap értesülései szerint nem fogja támogatni azt.

Iráni rakéták fenyegetik a Stargate közel-keleti adatközpontjait

Az adatközpontokat is katonai célpontnak tekintik, az AWS és az Oracle infrastruktúrájának támadását követően a létesítményeket jelölő műholdképeket és újabb fenyegetéseket tettek közzé.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.